Blog

“Én mondom megőrülök otthon! A gyerek totál KO! Mi vagyok én tanárnő? @zarik rám, közben úszik a lakás, András meg totál kiakaszt a depijével. Én mondom Ági, ebbe bele fogunk őrülni, és lehet sosem lesz ennek vége”

Gimnazista korom óta mondogatom, hogy egyszer megírom a “Félfüllel meghallott mondatok könyvét”. Gondoltam sétálgatok a városban és a véletlenszerűen meghallott mondatokat leírom, majd hozzáírok egy helyzetleírást. 10 nappal ezelőtt elkezdtem nyitott füllel járni a belvárosban, a Mars téri piacon, a Tisza – parton és maszkban troliztam is majdnem minden nap.

Kiss Balázs – Szeged365.hu promóciós és értékesítési vezetője (bal oldal) Kisházi Sándor – Szeged365.hu főszerkesztője

“Én mondom megőrülök otthon! A gyerek totál KO! Mi vagyok én tanárnő? Szarik rám, közben úszik a lakás, András meg totál kiakaszt a depijével. Én mondom Ági, ebbe bele fogunk őrülni, és lehet sosem lesz ennek vége” A helyszín a Széchenyi téri buszmegálló, láthatóan rettenetesen fáradt anyuka, kezében több nylon szatyorral. A hangjában benne volt az elmúlt három hónap elkeseredettsége, kemény küzdése, a folyamatos többfrontos helytállás! Az anyáknak jár a legnagyobb taps, mert tanítanak, takarítanak, háztartást vezetnek, miközben a finoman fogalmazva sem tökéletes szakmai kilátásokkal rendelkező férjük lelkén is segíteniük kellett/kell! A nőnek kemény elviselni a férfi lélek terhét is, amikor nem tudjuk a gondűzőben néhány kellemes ital és haver társaságában feloldani azt…ezer éve meg van erre az orvosság, de ugye a “pubok” is jóideig be voltak zárva. Se ital, se társaság, se gondűzés, se gardenpartik, se haveri sportösszejövetelek…

A Kárász utca egy este, a kijárási korlátozások alatt (Fotó: Szabó Dávid -Szeged365.hu)

“Ez az egész egy átverés! @ohadjanak meg, dolgoznom kell, hidd el ez egy kamu!” Munkásruhában középkorú vérfi áll a Kölcsey utcában, szájából hanyagul lóg ki a cigi, mobiltelefonját furcsán erősen a füléhez tolva beszélget. Láthatóan nem törődik azzal, hogy a délelőtti napsugarak között sétáló szegediek közül bárki meghallhatja, az átlagosnál hangosabban jelzett felháborodását, valószínűleg a koronavírus járvány miatt bevezetett korlátozások miatt.

“Az idősek fel vannak háborodva! Szerintem ez a rendszer nem tökéletes, jó lenne már ha minden visszaállna az eredetibe. Ez így nem fenntartható” A Mars téri piacon két virágárus beszélgetett, miközben nézegettem a virágkínálatot. Természetesen amint észrevettek azonnal megszakították a beszélgetést és felémfordulva széles mosollyal arcukon kínálták a portékát, ami egyébként nagyon gyönyörű volt, üde és illatos, így vettem is belőle! #Veddahazait! ;)

fotó: Szabó Dávid

“Hallod nem engedtek be maszk nélkül tesó! Egy cigit akartam venni és azt se lehetett. Szerencse a csaj gizda volt és kihozta” Első olvasatra is rájöhetünk, hogy egy fiatal “gizda” (bármit is jelentsen ez) srác szájából származnak a mondatok. A Tisza-parton ült, mellette a haverja, és éppen szívták a bagót. Ilyenkor bevallom őszintén meg szoktam nézni, hogy van e náluk műanyag palack, papírzacskó, “mekispapírok”, mert nem vagyok rest rájuk szólni. Nem egyszer felvettem már eldobott nylon csomagolópapírokat, amiket előtte egy másodperccel dobtak el vagányul. “Bocs, ezt elhagytad” megszólítással vissza szoktam adni, és eddig zavart bocsánatkérés után ki is dobták a lefülelt fiatalok. Tudják ők mi a helyes, csak biztos a szemetet a szemetesbe dobni nem annyira gizda. Reméljük a jövőben a Tisza-parton mégis az lesz.

Szabó Dávid – Szeged365.hu

“Igen a mama csak maszkban közlekedik. Oké oké, de én megértem, a helyében én is félnék. Igen vittem neki, és megyek a gyógyszertárba, fel is írta a doki a felhőbe. Felhőbe! Anya hagyjuk majd elmagyarázom de most leszállok!” A trolin álltam miközben előttem beszélt mobilján egy láthatóan kedves unoka. Előttem leugrott a troli lépcsőin, majd sietve a gyógyszertár irányába indult. Elgondolkodtam, ha folyamatosan azt mondaná a TV, hallanám a rádióban és az online hírportálokon is azt olvasnám, hogy a kopaszodó, kicsit edzetlen, a 40-es éveihez közeledő férfiakra a legveszélyesebb a vírus vajon félnék? Vajon fel lennék háborodva azokon, akik nem veszik komolyan a vírusveszélyt? Idegesítene, hogy sokan maszk nélkül, védő felszerelés nélkül, kézmosás és kézfertőtlenítés nélkül lazán kinevetve a járványt élnének?

Kiss Balázs vagyok, ízig-vérig szegedi, igazi lokálpatrióta! Gyönyörű nagy családban az apuka, az exrádiós, a rendezvényszervező, a színpadon mikrofonba beszélő, a Szeged365.hu promóciós és értékesítési vezetője! Szeged nekem a világ közepe. A Mol – Pick Szeged lehet matematikailag nem jobb a Veszprémnél, de nekem a világ legjobb kézilabdacsapata.  Lehet csak NB II-es a focicsapatunk, de én arra emlékszem mikor labdaszedő voltam a SZEOL NB I-es csapatánál, és Urbán akkora felsőkapufát rúgott “20-ról”, hogy abba Zsombó is beleremegett. Egy emberként üvőltött a stadion!  Az új gyönyörű szegedi stadionban libabőrös vagyok a meccsek alatt, attól a hangulattól, amit csak Szegeden tud a B-KÖZÉP! A kajakosaink és kenuasaink mindenkit maguk mögött hagynak, a küzdősportolóink bárkit legyőznek, és Lékó miatt velem együtt sok szegedi fiatal is úgy gondolta: sakkozni is vagány dolog. Elnézést mindenkitől, de nekem a bajai halászlé, csak tésztás paradicsomleves, mert az igazit “FrankSanyibácsi” főzi!  Én még tartottam a vérestálat miközben hörgött a disznó, Piroskanéninél mostuk a disznóbélt az idős asszonyokkal Tápén, miközben végighallgattam, hogy én már olyan városi ficsúr gyerök vagyok, mert fintorgok, és nálunk a család mindig agyon paprikázta az ebédet, hogy utána krákogjunk délután háromig. Ha ráülünk a gumilabdára akkor az Szegeden ludáj lesz, mégha ezt a szót sehol máshol nem értik, nem is ismerik. A Liget ha mesélni tudna röpködnének a 18-as karikák,  és a Földön nincs romantikusabb hely, mint a mi Tisza-partunk. Nálam a pesti, ha lejön látogatóba akkor pösti és ne okoskodjon, de érezze jól magát, csodálja a galaxis legszebb hölgyeit  és egyen igazi halászlevet.

Előző blogjaim itt olvashatóak: https://szeged365.hu/2020/05/20/en-fuggetlen-na-jo-bevallom-fuggo-vagyok/

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb