Közélet

Napi összefoglaló: elmaradnak a diplomaosztók az SZTE-n, érkezhet a második hullám, vörös trutyi a Holt-Tiszában Szegednél

A koronavírus-járvány terjedésének és újabb berobbanásának érdekében elmaradnak a diplomaosztók az SZTE-n. A szakértők szerint van esély arra hogy elönt bennünket egy második hullám, a megelőzés és annak erőssége rajtunk áll. És vörös, büdös trutyi teríti el a Holt-Tiszát Szegeden.

ELMARADNAK A DIPLOMAOSZTÓK AZ SZTE-N

Idén nyáron a koronavírus által okozott helyzet miatt hagyományos módon nem szervez diplomaátadó ünnepségeket a Szegedi Tudományegyetem egyik kara sem, azonban elképzelhető, hogy később valamilyen formában pótolni fogják azokat.

A SZAKÉRTŐ SZERINT VAN ESÉLY A MÁSODIK HULLÁMRA

Valószínűleg lesz második hulláma a koronavírus-járványnak, és a megelőzésében a lakosságnak döntő szerepe lesz – mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója.

SŰRŰ, VÖRÖS TRUTYI TERÍTETTE EL A HOLT-TISZÁT SZEGEDNÉL

Szürreális képsorok következnek, a Klebelsberg-telep és Gyálarét között bűzölgő Holt-Tiszáról, amely pár napja ismét úgy fest, mintha víz helyett eperpuding lenne a mederben. Pedig ez (sajnos) nem az. A helybéli szegediek nap mint nap szembesülnek a szagos jelenséggel, a rehabilitáció már vagy 40 (!) éve húzódik.

NŐTT AZ AKTÍV FERTŐZÖTTEK SZÁMA AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN

Mindössze 8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4102 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 572 főre emelkedett az elhunytak száma, 2590-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 940 fő. 184 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 14-en vannak lélegeztetőgépen.

ÍGY VÉLEKEDIK KÁSLER A VASALÓDESZKÁS TANÁRRÓL

„Úgy gondolom, hogy a szárazföldi tengerész típusos esete fordult elő” – mondta az Emberi Erőforrások minisztere a közösségi oldalára feltett videóban a makói vasalódeszkás tanár ügyében. A “Miniszteri Percek” című videóban Kásler arról is beszélt, mikor állhat helyre az egészségügy Magyarországon.

AUTOMATIKUSAN MEGHOSSZABBODNAK A LEJÁRT IRATOK ÉS ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK

A lejárt okmányokat további fél évig lehet használni, míg az építési engedélyek egy évvel hosszabb ideig maradnak érvényesek. Az új érvényességi időpont kezdetét mindkét esetben a veszélyhelyzet megszűnésének napjától, azaz június 18-ától kell számítani.

SZERBIAI VÁLASZTÁSOK: GYŐZÖTT AZ SNS ÉS TAROLT A VMSZ

Korábban nem tapasztalt támogatásról biztosították az állampolgárok a Szerb Haladó Pártot (SNS), ilyen arányú győzelemre senki nem számított – jelentette ki Aleksandar Vucic államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke vasárnap este a szerbiai választások előzetes, nem hivatalos eredményeinek ismeretében, amelyekből ítélve a párt megszerezte a parlamenti mandátumok jóval több mint kétharmadát. Pásztor István szerint történelmi sikert ért el a Vajdasági Magyar Szövetség.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb