Közélet

Kormányinfó: változnak a katás szabályok, július közepén dönt a kormány a rendezvényekről

A tervezet szerint évi hárommillió forint felett 40 százalékos adóval terhelnék a katás számlákat, amennyiben ugyanaz a számlák kibocsátója – számolt be róla Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

VÁLTOZIK A KATA

2021-től változnak a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: egy olyan javaslattal állnak elő, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén – ha ugyanaz a számlák kibocsátója -, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.
Az intézkedés célja, hogy a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

JÚLIUS KÖZEPÉN DÖNTENEK A NAGYRENDEZVÉNYEKRŐL

Augusztus 15-ig egészen biztosan nem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényt tartani, azt azt követő időszakról pedig július közepén dönt majd a kormány. Ha a járványhelyzet megengedi és a kormány döntése ezt lehetővé teszi, akkor az augusztus 20-ai Szent István-napi rendezvények megtartására már lesz lehetőség Gulyás Gergely szerint. A miniszter szerint ez a gazdaság újraindításának is része lenne, hiszen a szolgáltató- és zeneipar, valamint a rendezvényszervezés szenvedte el a legnagyobb veszteségeket a koronavírus-járvány miatt.

MUNKAHELYEKET KELL TEREMTENI

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a munkavállalók számának csökkenésével kapcsolatban a “kevésbé pesszimista” forgatókönyv vált valóra: 120-130 ezer ember veszthette el az állását a vírus miatt. A kormány célja továbbra is az, hogy annyi munkahelyet sikerüljön teremteni, amennyi a vírus miatt megszűnt

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb