Mindenmás

Létrehozták Kossuth Lajos instagram fiókját: a Vodafone szerint hatalmas feladatot jelentett, de jól vették az e-oktatás kihívásait a diákok és a tanárok is

Komoly kihívások elé állította a tanulókat és a pedagógustársadalmat is a koronavírus-járvány által okozott veszélyhelyzetben bevezetett távoktatás. Az időszak tapasztalatairól és eredményeiről stílszerűen online kerekasztal-beszélgetésen számolt be a Vodafone Magyarország Alapítvány, amelyen a Csongrád-Csanád Megyei Médiát a Szeged365.hu képviselhette.

A járványhelyzetben szinte egy csapásra, márciusban álltak át a távoktatásra a magyarországi intézmények. Voltak, akik már korábban fejlesztéseket végeztek a digitális tanítás előretörése érdekében, de az iskolák nagy részét váratlanul érte a megváltozott körülmény.

„Nagy öröm volt számunkra, hogy a Vodafone Magyarországgal sikerült egymásra hangolódnunk. A megváltozott helyzetet időben felismertük, és a 2019-től közösen indított koncepciónknak köszönhetően életszerűbb digitális oktatást tudunk megvalósítani.”  – emelte ki Bíró Gyula, a Gál Ferenc Főiskola képzésfejlesztési igazgatója.

A szakember kiemelte: kortárs és dinamikus, inspiráló oktatási környezetet szeretnének kialakítani, ahol motivált pedagógusokat tudnak képezni. A jövő pedagógusgenerációja ugyanis nem korfüggő, hanem szemléletfüggő: nyitottnak kell lenniük arra, hogy a megváltozott pedagógiai környezetben határozott és jó választ tudjanak adni a kihívásokra.

KREATÍV MEGOLDÁSOKAT HOZOTT KI A DIÁKOKBÓL AZ OTTHONTANULÁS

A Vodafone Magyarország eszközökkel és sávszélességgel is segítette az elmúlt időszakban az iskolákat. Digitális oktatási platformot hoztak létre, ahova óravázlatot, órarendet lehet feltölteni, és útjára indítottak egy térítésmentes akkreditált képzést a pedagógusoknak, hogy elsajátíthassák a digitális oktatáshoz szükséges kompetenciákat, ráadásul ingyen adatkeretet is biztosítottak. Az e-learning tananyag ráadásul a nyár végéig térítésmentes is fog maradni.

„Szerintem óriásit fejlődtünk ebben a pár hónapban, gyors és váratlan helyzet jött, amire nagyon hirtelen kellett reagálni. Kreatív megoldások születtek ebben az időszakban, például egy történelemóra keretében Kossuth Lajos Instagram oldalát készítették el a diákok” – emelte ki dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja és a Vodafone Magyarország Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A FELKÉSZÍTÉS MÁR KORÁBBAN MEGKEZDŐDÖTT

Másfél éve a digitális oktatási programban dolgozik, és a tanárok digitális oktatási kompetenciáit fejleszti Váczi Dorottya. A Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Oktatási Angyalának célja, hogy a pedagógusok biztonságosan és könnyen tudják használni a távoktatást lehetővé tévő eszközöket.

„Három nagy irányt jelöltünk ki, ahol szerettünk volna eredményt elérni. Az első az intézményi irány, a felsőoktatásba tervezzük bevinni a digitális oktatást, ennek a pilot programja a Szarvasi Pedagógusképző Iskolán zajlik. Második irány az önképzés. Azt gondoltuk, hogy a tanárokat érdemes megszólítani, és jól működött ez a kezdeményezés, volt olyan intézmény, ahol az összes tanár részt vett benne” – emelte ki Váczi Dorottya.

A harmadik lépés a digitális transzformációról szólt, azaz az intézmények kaptak tanácsot arról, mit kell csinálni olyan helyzetben, amikor a diák az otthonában ragad, mint ahogy az a koronavírus idején történt. Az elmúlt közel negyed évben kiderült: a digitális oktatás területén nem volt minden zökkenőmentes, de nagyon nagy nyitottsággal állt a szakma az új helyzethez.

VOLT OLYAN TANULÓ, AKINEK MÁR HIÁNYZOTT AZ ISKOLA

Természetesen hirtelen érte a távoktatás bevezetése a mórahalmi iskolásokat is. Először örültek, hogy otthon lehet maradni, de egy idő után elkezdett hiányozni nekik a közösségi élet.

„Ebben az időszakban jó és izgalmas feladatokat kaptunk, de rossz volt, hogy nyolcadikosként az utolsó félévben nem tudtunk találkozni az osztálytársakkal már a ballagás előtt. Az iskola részt vett ebben a programban, kaptunk okos eszközöket, tableteket az intézménytől, hogy részesülhessünk az oktatásban.” – emelte ki Kiss Luca, a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola diákja.

A pedagógusok nagyon segítették egymást ebben az időszakban, az otthoni felkészülés megsokszorozódott, mindenféle e-learning anyag nagyon jól jött a pedagógusoknak – vette át a szót Éder Márta, a Digitális Iskola Programban résztvevő tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola tanítója. A digitális pedagógia szakértő szerint az egyszerű és jó megoldások kerültek előtérbe, a Vodafone e-learning képzése megfelelően illeszkedett a szükségletekhez. A távoktatás miatt sokkal komplexebb tanítás zajlott az országban, ami a pedagógusok állóképességét is igénybe vette, ezért szükséges az, hogy a tanárok is új és új motivációt találjanak a gyermekek képzésében.

Fotók: Vodafone Magyarország Alapítvány

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb