KözéletSzegedi Arcok

Novák Katalin: dicséretes, hogy Csongrád-Csanád megyében nő a gyermekvállalási kedv, exkluzív interjú az államtitkár asszonnyal

A szegedi születésű Novák Katalin szerint dicséretes, hogy az elmúlt időszakban nem csak a házasságkötések száma, hanem a gyermekvállalók aránya is megnőtt Csongrád-Csanád megyében, véleménye szerint ez azt jelenti, hogy egyre több dolgozó és jól kereső fiatal van, akik örömmel építkeznek a magyar kormány családvédelmi akciótervének elemeire.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is részt vett a II. Csongrád-Csanád Megyei Polgármesteri Szakmai Fórumon, ahol a családvédelmi akcióterv legfontosabb ismérvei mellett összegezte a kormány koronavírus-járvány ideje alatt való, családbarát törekvéseit és a jövőbeli célokat is.

Szabó Dávid – Szeged365.hu

Az államtitkár asszony a megyei település vezetőknek felsorolta a legfontosabb családvédelemre irányuló intézkedéseket és előterjesztette az elkövetkezendő időszak változásait is. Novák Katalin a polgármestereket arra kérte: kísérjék figyelemmel a változásokat annak érdekében, hogy minél több, az irányításuk alatt álló település fiatal házasai és/vagy már egy vagy több gyermekkel rendelkező párjai értesüljenek a kedvezményekről, amelyek többek között:

  • a babaváróhitel
  • a csok és a falusi csok
  • a nagycsaládosoknak szánt autóvásárlási kedvezmény
  • a jelzáloghitel elengedése
  • a négy gyermekkel rendelkező anyukák SZJA elengedése
  • a nagyszülői gyed
  • a csed-en, gyeden és gyesen lévő nőknek szánt, ingyenes kressz és nyelvvizsga

Novák Katalin előadását követően a Szeged365.hu-nak exkluzív interjút adott, amelyben kiemelte, hogy: mivel Szeged a szülővárosa, végtelenül fontosnak tartja, hogy a családvédelmi akcióterv elemei közül minél több igénybe legyen véve.

Szabó Dávid – Szeged365.hu

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Szeged jövőjéről a következőképp fogalmazott:

A konferencián köszöntőt mondott Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke, ezt követően előadást tartott Dr. Mikecz Péter Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal főigazgatója, aki a Csongrád-Csanád megye névváltozásból eredő feladatokról előzetesen a Szeged365.hu-nak így nyilatkozott:

Őt követte Oláh Gábor, a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár, aki a Terület -és Településfejlesztési Operatív Program aktualitásait firtatta.

Végezetül Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu Program jelenleg futó és a közeljövőben megjelentetni kívánt pályázatai aktualitásait ecsetelte.

Szabó Dávid – Szeged365.hu

Zárásképp pedig Dr. Dukai Miklós, önkormányzati helyettes államtitkár az önkormányzatokat érintő aktuális helyzet és a jövőbeni fejlesztési lehetőségek bemutatására vállalkozott.

Szabó Dávid – Szeged365.hu

Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Szeged365.hu kérdéseire, amelyek a harmadik híd, az atlétikai-centrum illetve a már megépítés alatt álló kézilabdacsarnok finanszírozására és megvalósulására irányultak, exkluzív interjú keretében adott választ:

A Szeged365.hu az eseményt élőben közvetítette, ez itt nézhető meg újra:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb