Közélet

4000 milliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban, többek között Szegeden is

4000 milliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban, többek között Szegeden is. A fejlesztésekre a kormány támogatásával a Modern városok program keretében kerülhet sor, mondta a pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követő doorstep sajtótájékoztatón Székesfehérváron csütörtökön.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Modern városok program a 23 megyei jogú városban 270 projektet támogat, a fejlesztések összértéke négyezermilliárd forint.

Fotó: MTI

Eddig 1800 milliárd forint jutott el a településekhez annak érdekben, hogy a program elemei megvalósuljanak, a 2021-es költségvetésben pedig 50 milliárd forintos emeléssel, 270 milliárd forinttal támogatják a Modern városok program fejlesztéseit – közölte.     

A pénzügyminiszter kitért arra is, a Terület- és településfejlesztési operatív programban a megyei jogú városok eddig 950 támogatási kérelmet nyújtottak be, 426 milliárd forint összegben.

A program keretében megvalósítani kívánt szegedi tervek kapcsán nemrégiben lapunk Gyopáros Alpár úgy fogalmazott: “meg fog épülni a harmadik híd és az atlétikai-centrum Szegeden.”

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb