Közélet

2020 második felében döntés születhet a Szeviép-ügyről

Az idei év második felében dönthet a Kúria arról, hogy (akikhez egyébként fellebbezések miatt került az ügy) hogyan folytatják majd tovább a Szeviép-ügy vizsgálatát. Egyenlőre azonban jogorvoslati kérelem még nem érkezett hozzájuk. Így a már évek óta húzódó ügy most még biztos nem kerül lezárásra.

A Pécsi Ítélőtábla július 30-án hatályon kívül helyezte a Szegedi Já­­rás­­­bíróság elmarasztaló és a Szegedi Törvényszék felmentő ítéletét, amiben harmadfokon jártak el, majd döntött a megismétlő tárgyalásról. Ezen a tárgyaláson egyébként a jelen lévő vádlott és az ügyészség is fellebbezett. Ezért került a Kúria elé az ügy, ami nem tudni, hogy hogyan folytatódik tovább, mivel ugyebár hozzájuk még nem érkeztek meg az iratok, ismertette a sajtófőnök.

Fotó: Magyar Idők

Ám, ha megérkeznek az üggyel kapcsolatos, esetleges felülvizsgálati kérelmek, fellebbezések, vagy a rendkívüli jogorvoslat, akkor a Kúria az eljárásrendi szabályoknak megfelelően bírálja azt el. Vagyis a ha­táridők tekintetében is az általános szabályok vonatkoznak majd a felülvizsgálatra, fellebbezésre.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb