Kikapcs

Mától újra látogatható a szegedi Móra Ferenc Múzeum

Ma 15 órától már a látogatók is találkozhatnak többek között Gábor Áron rézágyújával és a kívül-belül megújult közgyűjtemény kincseivel, de az ünnepélyes nyitóceremónia valamivel később, 17 órától kezdődik. Pénteken egészen 22 óráig fogadják a vendégeket, szombaton és vasárnap egyaránt 10 és 20 óra között lesz nyitva a múzeum.

Hosszú felújítás után mától már a szegedi közönség is megcsodálhatja a teljes renoválsáon átesett intézményt. A kiállítótér is megújult, interaktív bemutatóterem és játékos természettudományi tárlat is várja a közönséget, ahol egy virtuális patakba is besétálhatnak majd az érdeklődők, de nem lehet kihagyni az épület tetején kialakított kilátót sem, ahonnan csodálatos látvány nyílik Szeged belvárosára.

ÚJ TÁRLATOT KAPOTT A NÉVADÓ MÓRA FERENC

A természetvédő Móra Ferencet mutatja be egy igazán természetközeli, digitális játékokkal színesített tárlat, amely teljesen újszerűen mutatja be a legendás írót.

A megújult közgyűjteménybe már mi is belestünk, Szabó Dávid fotóriporterünk képei alapján tényleg érdemes lesz ellátogatni a Móra Ferenc Múzeumba.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb