Kikapcs

Szeged365 kikapcs: Múzeum megnyitó, új filmek, koncert, élményséta, karaoke és három vagány buli

Befutott a hétvége, nagyon sok, nagyon klassz program vár ma rád Szegeden! Összekaptuk neked a legmenőbbeket, amelyek között akad mutatós kis kiállítás, film, élményséta, koncert és három vagány buli is! Line up:

MEGNYITOTTA KAPUIT A MÓRA FERENC MÚZEUM

Három óra óta már a látogatók is találkozhatnak többek között Gábor Áron rézágyújával és a kívül-belül megújult közgyűjtemény kincseivel, de az ünnepélyes nyitóceremónia majd csak 17:00 órakor lesz, még elcsípheted. Pénteken egészen 22 óráig fogadják a vendégeket, szombaton és vasárnap egyaránt 10 és 20 óra között lesz nyitva a múzeum.

ÚTKERESŐ ÉLMÉNYSÉTA A BELVÁROSBAN

Íme egy élményséta, amelynek célja, hogy testet-lelket-szellemet átmozgató feltöltődésben legyen részed, úgy, hogy a program végén nem csak Szegedet, hanem önmagadat is egy másik perspektívában látod. Az esemény nem hosszú, mindössze másfél óra (18:00-19:30) ellenben kikapcsoló és lazító jellegű. Nincs sok adat, inkább érdekességek és néhány játékos feladat miközben sétálsz. A jó hangulat megalapozásáról az immunerősítés jegyében pedig világbajnok pálinka is gondoskodik majd.  A program elején az idegenvezető sem fogja tudni, hogy merre mentek, hisz a résztvevők fogják meghatározni az útvonalat. Na de hogy hogyan, az derüljön majd ki a helyszínen! Apró részletek a képre kattintva:

ÚJ FILMEKET VETÍTENEK A SZEGEDI MOZIKBAN

A Belvárosi Mozi és a Cinema City ezúttal is új filmeket kínál. Mutatjuk a legfrissebb repertoárt:

BELVÁROSI MOZI

Csőke József terem:

  • 16:30 Bohém rapszódia
  • 19:30 Teljes titoktartás

Zsigmond Vilmos terem:

  • 17:00 Eredet
  • 20:00 Staten Island Királya

Balázs Béla terem:

  • 17:30 Made In Italy
  • 20:30 Pesti balhé

CINEMA CITY

  • #Kövessbe: 17:30 19:30
  • Álomépítők: 18:15
  • Eredet 10. évforduló 19:10
  • Made In Italy: 18:30 20:30
  • Pesti balhé: 18:45 20:15 21:00
  • Scooby: 17:00
  • Staten Island királya: 17:45 20:00
  • Pont az a dal: 17:15
  • A láthatatlan ember: 19:45
  • Ava 20:30
  • Úriemberek: 18:00
  • Sötét vizeken 20:15

KARAOKE A PIXELBEN

Ha szereted a zenét, szeretsz énekelni, és unod már, hogy csak a zuhanyrózsa hallgat meg, akkor a Pixelben a helyed ma este 20:00-kor. A dalválaszték nagyon széles, a lista elérhető a Pixel KaraOKÉ? nevű csoportban, ahová mindenképpen csatlakozz, ha komolyabban is érdekel az esemény sorozat, amelynek népszerűségére való tekintettel a szervezők az alábbiakra kérnek Titeket: érkezzetek időben, mivel az idő múlásával, a vér alkoholszintjének emelkedésével egyre többen bátorodnak fel majd az éneklésre, ami olykor hosszú várólistát eredményez. Egy énekes egyszerre maximum 3 dallal szerepelhet a várólistán, és addig nem írathat fel újat, amíg ezekből egyet el nem énekelt. Ezzel próbálják biztosítani, hogy minél többen sorra kerülhessenek.

AJÁNDÉKKONCERTTEL FOLYTATÓDIK A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK 2020-AS ÉVADÁNAK ELŐADÁSSOROZATA

Pénteken a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad ajándékkoncertet a Dóm téren, ahol a 250 éve született Ludwig van Beethoven művei csendülnek föl. Az első ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, az együttes pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort. A sorozat a maga nemében egyedülálló, hiszen Magyarországon, másutt szimfonikus zenekar nem koncertezik rendszeresen ekkora közönség előtt. (esőnap augusztus 16-a)

PÉCS CITY ALL STARS A NYUGIBAN

BandiT és Acid  pörgeti a talpalávalót egész este ma a Nyugiban.  

  • BandiT: jelenleg Londonban tanul a Bimm Institute egyetemén. Gyors kezű lemezlovas, aki elég sok oldalú zenei irányzatokat képvisel, pontos és technikás. Megtalálható a palettán a zúzós bass, garage, hip hop, funk, r’n’b egyvelege.
  • Acid: kb. 15 éve foglalkozik zenéléssel, igen kifinomult ízlése van. A downtempo-tól a hip hop-ig, new funk, break, reggae vonalon is otthon van, de szereti a groove-okat is.
Fotó: Nyugi Kert hivatalos Facebook oldala

BAD GIRLS A HUNGIBAN

Ma este folytatódik az őrület a Hungiban, ezúttal négy lemezlovas gondoskodik a jó hangulatról. Shabaam, Pat Duff, James Cole, Hotter, Derek senkit sem hagy unatkozni. Kezdés 22:00.

HELLÓ LÁNYOK, IRÁNY A DOKK

Közismert és közkedvelt DJ-k és egy fejen pörgős este, erre invitál ma a Tisza Dokk Helló Lányok címen futó eseménye. Vágj bele a péntek estébe 23:00 órától a Tisza-parton.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb