Közélet

Napi összefoglaló: már hétfőn meglettek a hét lúzer bűnözői, tarolt az SZTE

Hogy milyen ötlet menetrend szerinti buszjárattal kábítószert csempészni? Megmutatjuk a mai összefoglalónk végén… A nap legfrissebb hírei, Szegedről, tőlünk, Neked!

MÁR MEGINT SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM AZ ORSZÁG LEGJOBB EGYETEME

Megjelent a 2020-as Academic Ranking of World Universities (ARWU) lista – vagy ahogy a nagyvilág ismeri, a Sanghaj-rangsor – melyen tűpontosan a tavalyi helyen tanyázik a Szegedi Tudományegyetem. A kedvenc egyetemünket, holtversenyben az ELTE-vel az idén is a 601-700. helyre rangsorolták.

Ha már témánál vagyunk, a pótfelvételik ügyében is elég klassz “helyezést” ért el az SZTE, amely az öt legnépszerűbb felsőoktatási intézmény között van a pótfelvételin, Szegedre a már meglévő több ezer diák mellett további 543 fő jelentkezett.

JÁRVÁNYHELYZET: VAN IS MEG NINCS IS

Ami nem fest túl jól: már 700 fölött az aktív fertőzöttek száma, viszont ami pozitív: a megyében nem regisztráltak új esetet. Az elmúlt 24 óra adatai, koronavírus-ügyben:

JÖN AZ ÜNNEPI HOSSZÚ HÉTVÉGE, EGY KICSIT MINDEN MÁSKÉPP LESZ

Az Államalapítás Ünnepe kapcsán a Volánbusz és a MÁV is variált egyet, a buszok csütörtökön a munkaszüneti napok, pénteken és szombaton a szabadnapok menetrendje szerint járnak:

Ugyanez a mutatvány a MÁV-nál így fest: 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok.

A HÉT LÚZER BŰNÖZŐI

Egészen pontosan: a hét lúzer bűnözői már hétfőn meglettek. Hogy milyen ötlet menetrend szerinti busszal kábítószert csempészni? Szerintünk nagyon nem jó. Két fickónak mégis eszébe jutott: egy Szerbiából Budapestre tartó menetrend szerinti buszon hoztak volna be az országba 41 kiló marihuánát.

Láss csodát, Röszkénél lebuktak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb