Közélet

A szegedi tanárok is teljes összegű táppénzben részesülnek, ha az iskolában fertőződtek meg

Minden tanár, azaz a szegediek is teljes összegű táppénzben részesülnek, ha az iskolában fertőződtek meg az új koronavírussal, vagy az intézménybeli történés miatt kényszerültek karanténba. Minderről Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszélt egy vele készült interjúban.

Kásler Miklóst egyebek mellett arról kérdezték, hogy a nemrég lezárult nemzeti konzultáció során a szülők és a tanárok nagy többsége azt kérte: szeptemberben a hagyományos rendben induljon el az oktatás.

A miniszter kiemelte, hogy a nemzeti konzultáció alapján a nemzet akarata és a kormány döntései között teljes az összhang: az emberi életek mentése, az ország működőképességének fenntartása,  ezen belül az oktatás hagyományos módon való elindítása. Erre azért van lehetőség, mert számos tapasztalatot szereztek – mutatott rá a tárcavezető.

Fotó: MTI

Kásler Miklós hangsúlyozta: számoltak azzal, hogy a vírus egyes osztályokban megjelenhet, de az, hogy mindegyikben, az teljesen kizárt. Magyarországon több mint 13 ezer helyszínen folyik az oktatás-nevelés, jelen pillanatban ezrelékben mérhető az érintettség – közölte. Kijelentette: ezt a helyzetet uralni lehet egyes osztályok digitális oktatásra való áttérésével, illetve néhány intézmény esetében átmeneti szünet bevezetésével.

Rögzítette: azok a tanárok, akik a munkahelyükön fertőződtek meg a vírussal, teljes táppénzre jogosultak, de nemcsak ők, hanem mindenki, aki ilyen helyzet miatt kényszerül otthoni karanténra.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb