Közélet

A második hullám várhatóan sokkal tovább tarthat Müller Cecília szerint

Bár egyre gyarapodnak a járványtagadó csoportok, és a többek között a maszkhasználat miatti intézkedések is mutatják a pszichés csüggedést, érdemes résen lenni . Nem szabad belefáradnunk a világjárvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk” – figyelmeztetett az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

AZ UTÓBBI NAPOKBAN VILÁGSZERTE RÁKAPCSOLT A JÁRVÁNY

 Müller Cecília azt mondta, az utóbbi héten szerte a világban számottevően megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is. “Az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik” – tette hozzá. A szakember szerint a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, “mindenki a helyén volt”, az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság“.

A MÁSODIK HULLÁM IDEJÉN EGÉSZEN MÁS HELYZETTEL KELL SZEMBESÜLNÜNK, NAGYOBB AZ INFLUENZA KOCKÁZATA IS

A járvány az első hulláma után egy rövid fellélegzést követően sokkal erőteljesebben indult újra, ám most nem szabad elfáradnunk, mert a járványból legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk áll – hangsúlyozta Müller Cecília. A járvány megelőzésében és terjedésének lassításában a lakosság tud a legtöbbet tenni, és ebben mindenkire számít, hiszen a felelősség közös – emelte ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének, előttünk az influenzaszezon is. A háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat – mondta, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék az oltást háziorvosuktól. A fiatalabbaknak egészségük megőrzése érdekében C- és D-vitamin szedését javasolta

A FÉRŐHELYEK, EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK ÁTCSOPORTOSÍTÁSA HOSSZADALMAS FOLYAMAT

Müller Cecília hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására. Kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is. “A második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így az ellátás mindenki számára biztosított. Az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos” – mondta az országos tisztifőorvos.

KIEMELT FIGYELEM SZÜKSÉGES BIZONYOS KRÓNIKUS MEGBETEGEDÉSEK ESETÉN

Müller Cecília az alapbetegségek karbantartásának kapcsán nem oly rég jegyezte meg: eddig az elhunytak több mint 50 százalékánál azonosítanak valamilyen szív- és érrendszeri betegséget, valamint számosan szenvedtek daganatos, vagy valamilyen anyagcsere megbetegedésben, például cukorbetegségben. Számukra különösen magas kockázatot jelent a koronavírus, ugyanis sok esetben szorulnak kórházi kezelésre, amelynek során lélegeztetőgépre is kell kerülniük:

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb