Pedig lenne miért, lenne kiknek. Nem Donald “győztem, ja, mégsem” Trump-ra vagy Joe “nem tudok beszélni” Biden-re gondoltam, nem is az Algyői úti lámpás izé tervezőire, sőt, még csak nem is a tegnap este bejelentett intézkedések kiötlőire. Azokra gondoltam, akiknek tavasszal, a járvány első hullámában tapsoltunk, pizzát vittünk, hősökké magasztaltuk őket. Emlékszünk még rájuk? Szerintem igen: ők azok, akik nap mint nap a saját bőrüket viszik vásárra értünk. Ők az egészségügyi dolgozók, a belét kidolgozó takarító nénitől a jó kötésű ápoló srácon át a kiégett főorvos asszonyig.
Tegnap egymás után belefutottam három olyan ismerősömbe is, akik a szegedi egészségügyben dolgoznak. Egy orvos, egy szülész és egy ápoló. Dolgoznak? Küzdenek. Lóg a belük, nagy a baj, ráadásul mindhárman arról számoltak be, hogy elég rendesen elszabadult a koronavírus a szegedi kórházakban. Nem akarok számokkal dobálózni, mindhárman egy kicsit mást mondtak, ráadásul az egyetemtől sem erősítette meg hivatalosan (még) senki a tőlük hallottakat, de egy valami biztos: ha márciusban tapsikoltunk nekik, akkor most úgy kellene tapsolnunk, hogy közben szilánkosra törjön mindkét tenyerünk. Ezek az emberek most ordas nagyot szívnak, éjjel-nappal dolgoznak, megfertőződnek, kínlódnak, küzdenek. Igazi hősök, köpeny és testhez álló Superman-ruha nélkül.
Egy furcsa összehasonlítás:
2020. március 24-én járunk, a koronavírus-járvány első hullámának kellős közepén, egyben a Szeged365.hu indulása után egy nappal. A nap egyik legcukkancsabb híre volt, amikor a hétköznapok hőseiért tapsoltak Szegeden, elsőként a Kukovecz Nana utcában. Tudjátok, az erkélyen állva, mint az olaszoknál. Minden este ott voltunk, fenomenális hangulata volt:
Rákerestem egy másik cikkünkben, hogy állt aznap a magyarok vs Covid meccs. Idézem a címünket: “187-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma.”
Tehát, 2020. március 24.:
Azonosított fertőzöttek: 187 fő.
Társadalmi reakció az egészségügyi dolgozók felé: taps, üdvrivalgás, egekbe magasztalás mindenütt.
Amúgy meg: otthon mindenki, egy komplett társadalom.
Ehhez képest, ma, 2020. november 4-én:
Azonosított fertőzöttek: 90 988 (ebből 67 693 fő aktív, tehát, jelenleg is beteg).
Társadalmi reakció az egészségügyi dolgozók felé: semmi taps, semmi üdvrivalgás, semmi egekbe magasztalás.
Amúgy meg: tömve a Kárász utca.
Két dolog, mielőtt azt mondanátok, csúsztatok: az igazán korrekt összehasonlítás az aktív fertőzöttek száma lenne akkor és most, viszont márciusban a Nemzeti Népegészségügyi Központ még nem kötötte az orrunkra ezeket az adatokat. A másik pedig, a karantén vs szabadlábon mindenki összehasonlítás, ezt csak érdekességként írtam le, a tavaszi és őszi fertőzöttek számát tekintve szürreálisan hat. Persze, Isten ments, hogy mégegyszer haza paterolják a magyart, még egy ilyen gazdasági K.O. – t (szerintem) nem élne túl az ország, de ez már egy következő blogposztom témája.
Vissza az eredeti vágányra: miközben az egészségügyi dolgozók legalább ötször akkora veszélyben, legalább tízszer akkorát szívnak (bocs a szóhasználatért), addig úgy tűnik, mintha egy kicsit, mindannyian megfeledkeztünk volna róluk.
Frászt.
Amikor leesett a dolog, őszintén elszégyelltem magam, majd beesve a szerkesztőségbe elcsíptem Kiss Balázs művész urat (a Szeged365.hu promóciós vezetőjét, egyben országos cimborámat) és nekivágtam a kérdést: körbehívjuk a vállalkozó haverokat és megcsináljuk a Szegedi Hősök című produkciónkat újra? A válasz azonnali igen volt, fél perccel később már izzottak a telefonvonalak, jelentem, a brancs tizedéig sem jutottunk el estig, de már egy fél teherautónyi ajándéknál tartunk. Apropó, ha lemaradtál volna róla: ez volt az a pörgésünk, amelynek során Ti, az olvasóink mondtátok meg, hogy mikor, kinek, hová vigyünk egy kis szeretetet, bíztatást, elismerést, megspékelve a becsatlakozó szegedi vállalkozók ajándékaival. Jártunk az összes szegedi egészségügyi intézményben, virágot vittünk az összes szegedi helyi járat női sofőrjének, megleptük a mentősöket, tűzoltókat, rendőröket, a Széchenyi téri virágágyást gondozókat, a Tesco-pénztárosokat, a SZTK – ban takarító Marika nénit és rengeteg magányos, szeretetre vágyó szegedi nyugdíjast.
Röviden: mindenkit, akit csak mondtatok. Piszok büszkék voltunk, hogy ilyen klassz olvasóink vannak, a szegedi üzleti élet szereplőiben pedig ismét nem kellett csalódnunk. Így lesz ez most is: pár nap és elindítjuk a Szegedi Hősök 2.0 – át, ismét bebizonyítva, hogy nálunk, szegedieknél nincs összetartóbb, szeretni valóbb banda a földkerekségen!
Szóval, a kérdés…
Van olyan ismerősöd, aki a járványhelyzet miatt most ember felett kell, hogy teljesítsen? Egészségügyi dolgozó, mentős, ápoló, orvos vagy valaki, egy teljesen más területről? Küldd el, hogy miért esne jól neki egy kis törődés (és rengeteg fantasztikus ajándék) és azt, hogy hol érjük el az [email protected] – ra mi pedig hamarosan meglepjük! Köszönjük, hogy együtt segíthetünk Veled!
Kisházi Sándor
főszerkesztő
Szeged 365 – szegedi, független, igazi
