Közélet

Orbán Viktor: éjféltől közterületen is kötelező a maszkhasználat (frissítve)

A kötelező maszkhasználatot a közterületeken is elő fogjuk írni ma éjféltől – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek adott kedd esti interjújában, pár órával azután, hogy a parlament elfogadta a rendkívüli veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot. Mint mondta, ötven százalék az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer kitart.

50 SZÁZALÉK AZ ESÉLYE, HOGY A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY KI TUD TARTANI

Az interjú elején a miniszterelnök újra elmondta, hogy…

  • Magyarország laboratóriuma Ausztria,  
  • Magyarországnak van a legtöbb kórházi ágya és lélegeztetőgépe az EU-ban.

Kormányzati szakértők szerint most 50 százalék az esélye, hogy az egészségügy kitart, ha így folytatódnak a dolgok. Védekező eszközökből rengeteg van, a szakemberek száma viszont véges. Mint Orbán Viktor kifejtette, ez az 50 százalék nagyon alacsony, ezért ezeket a döntéseket most meg kellett hozni.  

ÉJFÉLTŐL KÖTELEZŐ A KÖZTÉRI MASZKHASZNÁLAT

A maszkviselésről azt mondta, hogyha az emberek 80 százaléka hordja a maszkot, akkor az elegendő ahhoz, hogy a vírust minimum lelassítsuk, de akár meg is fékezzük. A kötelező maszkhasználatot a közterületeken is elő fogják írni ma éjféltől – jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a kijárási tilalmat el lehet és el kell rendelni, de a diákokat és a tanárokat nem szabadságra küldték, hanem digitális oktatás lesz, este nyolckor pedig már otthon kell lenni.  

LESZ EGY RÉSZLEGES MEGKÖNNYEBBÜLÉS DECEMBER VÉGE FELÉ

Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban – összegzett. “A végén túl leszünk, és győzni fogunk” – fogalmazott.

AZ ÉV VÉGÉN JÖN A VAKCINA

A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni. Kifejtette: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina. Úgy számol, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is. Hozzátette, emellett a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az “asztalon tartani”.

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is – mondta a miniszterelnök.

FRISSÍTVE: A POLGÁRMESTEREK HATÁROZZÁK MEG, MELY KÖZTERÜLETEKEN LESZ KÖTELEZŐ A MASZKHASZNÁLAT

Idő közben megjelent a Magyar Közlöny friss száma, melynek értelmében – az M1 interjúval elhangzottakkal ellentétben – nem kell minden közterületen maszkot hordanod. Botka Lászlónak (és az ország azon polgármestereinek, akik 10.000 lakosnál nagyobb települést irányítanak) a Magyar Közlönyben megjelölt időpontig van ideje, hogy kijelölje az érintett közterületeket, ahol kötelező lesz a maszk.

Bővebben, részletesen:

Forrás: Index.hu, M1, MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb