Közélet

Napi összefoglaló: megvolt az ősz legnagyobb fake news balhéja, Carpenter-i köddel fűszerezve

Alaposan megkavarta a kártyapaklit a HVG és az Index.hu, hogy ennyire satu volt a két tisztelt kolléga, vagy szándékos pánikkeltés volt-e, nem tudni, mindenesetre izgalmasan indult a nap Szegeden és úgy általában, Magyarországon. Jövünk az ősz legnagyobb fake news balhéjával, nomeg egy jó hírrel a mai összefoglalónk végére.

A KÖD, SZEGEDI VERZIÓ

Menjünk időrendi sorrendben: a hajnal egy hónapok óta nem látott köd-armageddont hozott a Napfény Városára, tényleg olyan volt a hangulat, mint Carpenter mester 1980-as klasszikusában. Egészen pontosan, ilyen:

A NAP KAVARÁSA: INDEX, HVG KONTRA KORMÁNYZAT

“A kormány február 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzettel összefüggően hozott rendelkezéseket, így a bevezetett szigorítások mégsem 30 napig tartanak majd, hanem egészen február 8-ig érvényben maradnak” – írta az Index.hu és a HVG.hu a Magyar Közlöny kedd esti számára hivatkozva. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint álhír a két országos portál cikke, melyeket azóta már le is vettek a szóban forgó oldalakról.

Khm.

A teljes sztori:

35 ÓVODAI CSOPORT ÉRINTETT COVID-ÜGYBEN SZEGEDEN

Bezárták Szegeden a Felsővárosi óvodát – a személyzet nagy része koronavírusos lett – erősített meg portálunknak az olvasónktól kapott infót Bartáné Tóth Mária, a Szeged Megyei Jogú Város Óvodák Igazgatóságának vezetője. A 45 szegedi tagóvoda 180 csoporttal bír, ebből az elmúlt időszakban 35 csoportban ütötte fel eddig a fejét a koronavírus, szerencsére ezekben az esetekben csak és kizárólag az érintett csoportoknak kellett kényszerszünetre vonulniuk, az intézmények viszont tovább működtek.

…ÉS EGY JÓ(NAK TŰNŐ) HÍR A VÉGÉRE: CSÖKKENNI LÁTSZIK A NAPI FERTŐZÖTTEK SZÁMA

Közel 1000 fővel csökkent a napi esetszám az előző 24 órához képest – adta hírül a kormányzati koronavírus portál. A tendencia jó, maradjon is így – akkor biztos, hogy nem lesz igaza a fent említett portálok újságíróinak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb