Közélet

Napi összefoglaló: december 2-án tetőzhet a járvány, meglettek a teszteredmények a pedagógusok körében

Megkezdtük a decembert, lássuk mi történt a hónap első napján: akár már december 2-án is tetőzhet a járvány, 55 új fertőzött Csongrád-Csanád megyében, több pedagógusra számítottak az önkéntes teszteléseknél, de már elindult a második kör is. Jöjjön egy kis jó hír is a kismamáknak: növekszik a CSED összege és csökken az új ingatlanok áfája. Művelődhetünk is hamarosan, hiszen készül a Szegedi Kortárs Balett az új előadására és mutatjuk a hét eddigi legnemesebb tettét is.

AKÁR DECEMBER 2-A IS LEHET A JÁRVÁNY CSÚCSPONTJA

Gulyás Gergely,  a parlament alkotmányügyi bizottságában a miniszteri meghallgatásán elmondta, akár már december 2-án is tetőzhet a járvány, de leginkább december eleje-január vége periódust lehet megjelölni a járvány csúcspontjának, majd hozzátette, karácsonykor speciális szabályokkal néhány napra lehetővé kellene tenni, hogy a családok találkozhassanak egymással.

KEVESEBB ÚJ FERTŐZÖTT ORSZÁGOS SZINTEN, A MEGYÉBEN 55 ÚJ ESET

Nézzük a napi koronavírus kapcsolatos adatokat. Csökkent az újonnan beazonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában: 3951 új esetet regisztráltak, ezzel 221 073 főre nőtt hazánkban a koronavírusos esetek száma. Csongrád-Csanád megyében 55 új fertőzöttet tartanak számon.

ISMERTETTÉK A PEDAGÓGUSOK KÖRÉBEN VÉGZETT TESZTEK EREDMÉNYEIT, ELINDULT A MÁSODIK KÖR IS

Összesen 181 586 ezren teszteltették magukat, a gyorsteszten megjelentek 2,4 százaléka lett pozitív, ami 4486 főt jelent. Kiderült az is, hogy a bölcsődei dolgozók között a legkisebb a fertőzés. György István, területi, közigazgatásért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: nagyobb részvételi arányra számítottak.

INDUL A CSED 100 PROGRAM, CSÖKKEN AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOK ÁFÁJA

Új családtámogatási intézkedések lépnek életbe januártól. Többek között a szülési szabadság első hat hónapjában magasabb összeget kapnak a kismamák, de csökken az új építésű ingatlanok áfája is. További részletek:

MÁR KÉSZÜL A SZEGEDI KORTÁRS BALETT AZ ÚJ BEMUTATÓRA

Ha minden simán megy, és a járvány is csitul, akkor január végén már művelődhetünk a Szegedi Kortárs Balett társulatával, ugyanis a két részből álló produkciót a decemberre tervezett premier helyett a járvány enyhültével, a jelenlegi tervek szerint január végén láthatja a közönség. Bízzunk benne, hogy így lesz…

A HÉT EDDIGI LEGNEMESEBB TETTE: BETEG KISFIÚNAK GYŰJT BÁNHIDI BENCE

Bánhidi Bence, Szeged egyik legismertebb és legtehetségesebb kézilabdázója ezúttal egy igen jó és szívmelengető ügy mellé állt. A Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapatának sportolója Radványi Zsigmond gyógyulását kívánja segíteni azzal, hogy licitre bocsájt egy, az egész csapat által aláírt labdát és az egyik, idei évben viselt mezét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb