Szegedi Arcok

Újabb kutatói siker Szegedről: Nagy László nyerte el az idei Szent-Györgyi Talentum Díjat

Megvan az idei díjazott: Nagy László, a Szegedi Biológiai Kutatóintézet biokémiai intézetének munkatársa kapta 2020-ban a Szent-Györgyi Talentum Díjat – tájékoztatta a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány hétfőn az MTI-t. Az elismerést a tizenötödik alkalommal megszervezett Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóján adták át, melyet a járványhelyzet miatt idén online formában rendeztek meg ötven középiskola mintegy 280 diákja és tanáraik részvételével.

A Szent-Györgyi Talentum Díjat 2013-ban alapította az alapítvány. Az elismerésre érdemes kutatót a civil szervezet kuratóriuma az adott évben Szegedre látogató Nobel-díjas kutatókkal közösen választja ki. A díjat az elmúlt egy-két évben publikált, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért adják át. Emellett feltétel, hogy a díjat olyan szegedi tudós kapja, aki – a díj névadójához, Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan – a felfedezéséhez kapcsolódó kutatói munka jelentős részét a Tisza-parti városban végezte.

Forrás: profit7.hu

AZ IDEI ÉVBEN NAGY LÁSZLÓ ÉRDEMELTE KI A DÍJAT


Nagy László a hifás soksejtűség evolúciós eredetének összehasonlító genomikai módszerekkel végzett feltárásáért érdemelte ki az elismerést. A szakember érdeklődésének középpontjában a genom-evolúció általános szabályszerűségei, a komplexitás időbeli változása és a gombák egyedfejlődése, valamint ezek biotechnológiai alkalmazásai állnak. A gombák a modern biotechnológiában legáltalánosabban használt mikrobák, amelyekben az évszázadra visszatekintő kutatás ellenére hatalmas kiaknázatlan potenciál rejlik. Nagy László és munkatársai kutatásaik során a gombák fejlődéstanát és a komplex növényi poliszacharidokat – lignocellulózt, cellulóztartalmú növényi sejtfalat – bontani képes enzimeik termelődését irányító génszabályozási hálózatokat térképezik fel. A gombák a növényi sejtfal leghatékonyabb mikrobiális lebontó szervezetei, amelyek sejten kívüli enzimrendszereiknek köszönhetően hatalmas potenciállal bírnak a bioüzemanyagok gyártásának területén. A kutatók célja megérteni a gombák soksejtű növekedésének evolúciós eredetét, azonosítani az abban szerepet játszó géneket és nem génjellegű genomi régiókat, valamint az így kapott tudást lefordítani a bioüzemanyag-gyártásban és a gomba-biotechnológiában hasznos újításokra.

Úgy látszik, a szegedi kutatók nagyon belelendültek a munkába, hiszen nem is olyan rég további sikerekről számoltunk be:

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb