Szegedi Arcok

Több, mint 7 millió forinttal segítenek idén a magyar ügyvédek – a szegediek is részt vettek a jótékonysági akcióban

A szegedi ügyvidék is részt vettek abban a jótékonysági akcióban, amely keretén belül évről-évre egyre nagyobb összeggel járulnak hozzá a magyar ügyvédek ahhoz a munkához, amelyet olyan alapítványok végeznek, akiknek tevékenysége elengedhetetlen ahhoz, hogy az országban élő, nehezebb sorssal rendelkezők is teljes értékű életet élhessenek. Az összefogásnak a koronavírus-járvány sem szabott gátat.

Az akcióról a szegedi Dr. Lelkes Péter, ügyvéddel beszélgettünk, aki maga is részt vett a gyűjtésben. Péter elmondta, hogy a jótékonysági akcióra már nem először kerül sor. A gyűjtés mindig az ünnepek előtt néhány héttel veszi kezdetét és egészen karácsonyig tart. Az akciót az idei évben ezúttal Dr. Fügedi Szilvia fogta össze és koordinálta egy a mindenki által jól ismert közösségi felületen meglévő szakmai csoportban, ami a Kollégák nevet viseli.

Fotó: 24.hu

„A csoport ugyan zárt, ennek ellenére mégis évről-évre bővül benne azoknak a tagoknak a száma, akik örömmel döntenek úgy, hogy az adott évben, az általunk kiválasztott alapítványok alázatos munkáját és tevékenységét, ahogy csak lehet, ahogy csak tudják, megkönnyítsék. Ennek köszönhető, hogy 2020-ban a tavalyi évet túlszárnyalva több, mint 360 ügyvéd, 7 millió forintot gyűjtött össze a kiválasztott alapítványoknak. Ezt az összeget természetesen arányosan fogjuk elosztani a Magyar Hospice Alapítvány és a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány között.”

Dr. Lelkes Péter elmondása szerint mind a két alapítvány még karácsony előtt megkapja majd az adott összeget, amit a helyzetre való tekintettel, ha nem tudnak majd személyes átadni, idén utalás formájában kapják majd meg az intézmények, akik azt vélhetően különböző fejlesztésekre, eszközbővítésre fordítják majd.

A szegedi ügyvéd vallja, hogy a hivatásukból adódó társadalmi szerepvállalás elengedhetetlen része az ilyen és ehhez hasonló eseményekben való részvétel. A beszélgetés végén pedig reményét fejezte ki annak hatékonyságában.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb