Közélet

Müller Cecília: egyelőre nem ajánlják az oltást a várandósoknak, illetve azoknak, akik 2-3 hónapon belül tervezik a gyermekvállalást

December 26-án, ahogy minden európai uniós tagállam, így Magyarország is 10 ezer oltóanyagot kap, viszont kedden megérkezett a vakcina leirata, amely tartalmazza a betegek tájékoztatásához szükséges, illetve az oltási technikára vonatkozó ismereteket. Ebben többek között az is szerepel, hogy nem ajánlják az oltást elsősorban a várandósoknak, illetve azoknak, akik 2-3 hónapon belül tervezik a gyermekvállalást – ismertette a részleteket Müller Cecília, országos tisztifőorvos.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az oltóhelyeken először teljes körű felvilágosítást kap az oltakozó, majd ki kell töltenie az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet és egy beleegyező nyilatkozatot. Ezután kapja meg a páciens az oltást, amely után 20 percig megfigyelés alatt tartják.

https://szeged365.hu/2020/12/23/operativ-torzs-december-27-en-kezdodik-az-egeszsegugyi-dolgozok-oltasa/

Müller Celília ezek mellett azt is ismertette, hogy a vakcina beadása után jellemzően helyi reakciók – fájdalom, bőrpír, duzzanat – fordulhatnak elő, melyek maguktól elmúlnak. Nagyon ritkán jelentkezhet nyirokcsomó-duzzanat, izomfájdalom, esetleg hőemelkedés, amely paracetamol tabletta hatására megszűnik. Az oltás után pihenés javasolt, nehéz fizikai munka végzése nem ajánlott – közölte a szakember, majd hozzátette, egyelőre nem ajánlják az oltást a várandósoknak, illetve azoknak, akik 2-3 hónapon belül tervezik a gyermekvállalást.

Fotó: koronavirus.gov.hu

AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK UTÁN A SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAI ÉS LAKÓI JÖNNEK
A gyártó tájékoztatása szerint folyamatosan érkezik majd vakcina az országba. Már az ünnepek után nagyobb számban tudnak oltakozni az egészségügyi dolgozók, majd a szociális intézmények munkatársai, lakói, a rendvédelmi szervek tagjai – mondta Müller Cecília, majd azt kérte mindenkitől, éljen a lehetőséggel, hiszen Magyarországon nagy fokú bizalom van a védőoltások iránt. Mint mondta, korábban számos fertőző betegségtől sikerült megszabadulni éppen a védőoltásoknak köszönhetően.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb