Szegedi Arcok

Felújított pihenőhellyel lepték meg szegedi önkéntesek a koraszülött mentősöket

A mai napon átadták a szegedi Mentőállomáson a koraszülött mentősök (PIC) felújított pihenőhelyét. A munkálatokat önkéntesen szervező Antoni Dusán és csapata a koraszülött mentősök régi vágyát teljesítette ezzel, a felújított pihenőszoba korszerűsítésével egy szépen kialakított, összkomfortos hely várja a pihenni vágyó hősöket, akik munkájuk során nagyon sok kisgyermek életét mentették már meg.

Dusán a felújítással kapcsolatban elmondta, hogy az ötletet személyes példaképe, Dr. Pintér Sándor professzor úr adta, akire felnéz, aki nagyon sok mindent tanított számára a maga higgadtságával, az életútjával, és ösztönző példaként él Dusán előtt azzal, hogy több tízezer gyermek köszönheti neki az életét.

“Amikor beszélgettünk, akkor gyakran szóba került ez a pihenőhely, hogy itt sok a probléma, és nagyon jó lenne a mentősöknek kicsit korszerűsíteni. Igen ám, csak nem tudtuk, hogy a korszerűsítés majd abból áll, hogy új falat kell emelni, újra át kell kötni az összes villamosvezetéket. Fel kell újítani mindent a klímától kezdve, a burkolaton át a szigetelésig. Azt mondhatom, hogy teljesen a nulláról felépítettük számukra a helyet, amellyel kapcsolatban most kezdem azt érezni, hogy méltó ahhoz a munkához, amit ők ellátnak” – fogalmazott Dusán, majd arról is beszámolt, fontosnak tartotta, hogy a mentősök jó közérzetéről gondoskodjon, így a felújításon túl kaptak a mentősök egy kávégépet, sőt még egy TV-t is. Dusán azt is bevállalta, hogy mostantól kezdve, minden szezonban kitakarítják a pihenő klímáját is.

“Megígértem, hogyha a jövőben bármilyen karbantartási munka adódik, amennyire az erőm engedi, mindig segíteni fogok nekik a munkálatokban, hogy a mentősök jól érezzék magukat. Nagyon sok hálával tartozik, nagyon sok család nekik, a kisfiam is koraszülött volt, így testközelből végigkísértem az ő munkásságukat, és mindenben számíthatnak rám a továbbiakban is – mondta el Dusán.

Beszámolt arról is, hogy egy nagyon jó, összeszokott, segítőkész baráti csapattal dolgoztak együtt a felújításon, amelynek tagjai között megtalálható nyílászáró szakember, festő, burkoló, építőiparban dolgozó barát, különböző gyártók, és még a lángost is úgy küldték a segítőkész jóakarók a csapat számára. Dusán készített is emlékül számukra egy olyan táblát, amelyen mindenkinek a neve szerepel, aki csak részt vett a munkálatokban, valamilyen módon hozzájárult a pihenőszoba felújításához.

“Maga a munkafolyamat nagyon nehéz volt, valójában tényleg a nulláról kellett felépítenünk az egészet – folytatta Dusán – Tulajdonképpen az ügyintézés, a papírmunka több időt vett igénybe mint a felújítás, és itt hosszú hónapokról beszélünk, maga a tényleges munka összesen 8-10 napig tartott, és ebben a nyílászáró cserétől kezdve minden benne volt. Számunkra egy örökkévalóságnak tűnt ez a 8 nap, semmi nem akart először összeállni, de végre lakhatóvá és otthonossá vált a pihenőhely. Nagyon jól esik, hogy látom a PIC munkatársain, hogy hosszú évek hiányát sikerült pótolni számukra. Úgy érzem, a holnapi születésnapomra ez a legszebb ajándék, az ő hálájuk, és az, hogy ez a pihenőhely hosszú évekig elkíséri majd őket.”

Fotók: Török Kornél, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb