Szegedi Arcok

Szavazzuk meg! Szegedi jótevő a 2020-as “Mutass jó példát” kampány fináléjában

A Mutass jó Példát kampány “Kiemelt példamutatásért” díjára jelölték a szegedi Antoni Dusánt, aki csakis az idei évben mintegy 6000 rászoruló családon segített. A voksolás december 31-én zárul, a szegedi jótevőt mindössze pár szavazat választja el az első helytől.

Itt az idő, hogy segítsünk neki!

MUTASS JÓ PÉLDÁT

Az országos közönségszavazás célja egyszerű, de nagyszerű: kiemelni és bemutatni olyan embereket, akik példaértékű tetteket hajtanak végre másokért. Dusán pont ilyen, csak az idén közel 6.000 embernek segített. A szegedi vállalkozó barátaival 8 ezer maszkot osztott szét a klinikák között, kétszer is volt olyan akciójuk az idén, melyek során 1000 – 1000 embert lakattak jól, a Covid idején pedig azoknak a klinikáknak, akik segítséget kértek tőlük, hűtőt, élelmet és egyéb kiegészítő eszközöket vittek.

Karácsony előtt egy vadonatúj pihenővel lepték meg a szegedi koraszülött mentőket, melynek a teljes költségeit saját erőből állták, barátaival közösen:

ITT TUDSZ SZAVAZNI DUSÁNRA

A voksolás menete szög egyszerű, kattints ERRE a linkre, itt bejön a Mutass jó példát oldala, azon belül pedig egy microsite, ahol a szegedi jótevő adatlapját láthatod. Görgess a szöveg aljára, keresd meg a kék körben lévő rózsaszín szívecskét és kattints rá egyet. Nem kell regisztrálnod, időt elpazarolnod, mindössze egyetlen kattintás az egész:

NAGYON HOSSZÚ ÉS RÖGÖS ÚT VEZETETT IDÁIG

Dusánt Fülöp Timi kolléganőnk karácsony előtt csípte el egy exkluzív interjúra. “Nagyon hosszú és rögös út vezetett idáig. Teszem a dolgom továbbra is, magát a szavazást igazán nem követem, a jó Istenre bíztam ezt a döntést. Nagyon megható számomra az a rengeteg szeretet, amit a munkám során kapok, és ami a szavatokban tükröződik vissza. Csak azt sajnálom nagyon, hogy édesanyám ezt már nem érhette meg, ugyanis tavaly elveszítettem őt. Remélem, hogy fentről további erőt ad nekem, hogy bírjam, mert nagyon – nagyon sok türelemmel, rengeteg odafigyeléssel, logisztikával nagyon sok ideggel jár ez az út, amit választottam” – árulta el Dusán a Szeged365.hu-nak, a teljes beszélgetést itt tudod megfülelni:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb