Szegedi Arcok

Mutass jó példát! – a szegedi Antoni Dusán közel 6000 családon segített ebben az évben

Csak idén közel 6000 családnak, beteg, hátrányos helyzetű gyermeknek, Anyaotthon lakóinak, és hajléktalanoknak nyújtott segítséget a szegedi Antoni Dusán, akit példaértékű munkájáért Kiemelt példamutatásért díj az életben kitüntetésre jelöltek. A szavazás állása szerint úgy tűnik, meg fog térülni Dusán fáradhatatlan jótékonysága, ugyanis messze magasan vezet a pozitív értékeket díjazó kampányban. A szavazásról és az idei év kihívásairól beszélgettünk a szegedi hőssel.

“Nagyon örülök a szavazatoknak, engem is meglepett, mennyien voksoltak rám, számomra ez egy hatalmas mérföldkő, mert úgy érzem, hogy elérkezett az idő, amikor nekem is szükségem van egy kis motivációra. Nagyon hosszú és rögös út vezetett idáig. Teszem a dolgom továbbra is, magát a szavazást igazán nem követem, a jó Istenre bíztam ezt a döntést. Nagyon megható számomra az a rengeteg szeretet, amit a munkám során kapok, és ami a szavatokban tükröződik vissza. Csak azt sajnálom nagyon, hogy édesanyám ezt már nem érhette meg, ugyanis tavaly elveszítettem őt. Remélem, hogy fentről további erőt ad nekem, hogy bírjam, mert nagyon – nagyon sok türelemmel, rengeteg odafigyeléssel, logisztikával nagyon sok ideggel jár ez az út, amit választottam” – árulta el Dusán, majd azt is elmondta, az hajtja igazán előre, hogy tevékenységével másokra is képes hatni, ösztönzőleg hat az emberekre.

“Mindig csak addig tervezek, amit tudom, hogy képes vagyok teljesíteni. Jelen pillanatban a koraszülött mentősök pihenőjének teljes körű felújítása volt az egyik legfontosabb és legnagyobb szívügyem. Most egy leukémiás kisfiú, Máté, szobájának a kialakításán dolgozunk, amit várhatóan a két ünnep között be is tudunk fejezni. Ebben az évben 8 ezer maszkot osztottunk szét a klinikák között, juttattunk el gyermekeknek, kétszer is volt olyan akciónk idén, mely során 1000 – 1000 embert etettünk meg, de így, a Covid idején azoknak a klinikáknak, akik segítséget kértek tőlünk, vittünk például hűtőt, élelmet, bármilyen kiegészítőt, amivel segíthettük a munkájukat. Ott voltunk mindig, ahol szükség volt ránk, és itt százakról, ezrekről beszélünk. Tehát, amit én elterveztem erre az évre, azt gondolom, hogy sikeresen véghez is vittem. A “Ne éhezzen senki programon” keresztül, a faültetésen át a fenyőfa osztásig sok mindent sikerült véghezvinnünk.”

Dusán arról is mesélt, hogy 2021-et egy kicsit másképpen tervezi: “Az évet rendhagyóan a hajléktalanok étkeztetésével kezdjük, emellett jövőre sokkal több fát terveztem ültetni, és elindult egy olyan kezdeményezés is, mely során különböző egyesületeket karolok fel, olyan embereket, akik hajlanak arra, hogy segítsenek másokon. Szeretném átadni a kapcsolataimat és felépíteni nekik a rendszert. A 2021-es évet ismételten nagyon keményen meg fogjuk hajtani, csak egy komolyabb rendszerrel, és elhatároztam, engedni fogom, hogy más is segítsen, nagyobb részt vállaljon a munkában, mert az, hogy én mindig mindenhol ott vagyok, se éjjelem, se nappalom, a családom szempontjából sem előnyös, itt az idő, hogy hagyjak másokat is érvényesülni, meg kell tanulnom nemet mondani.”

A szegedi hős számára december 24-e nem csak a karácsony miatt különleges, ugyanis ezen a napon ünnepli a születésnapját is. Elmesélte, ezt az időszakot mindig nagyon meghitten és bensőségesen töltötte családja körében. “Édesanyám halála óta sajnos már nem igazi az ünnep, a születésnapom sem lesz már olyan, mint régen. Most is szűk családi körben szeretnék ünnepelni. A gyermekeimmel szeretném tölteni a karácsonyt, mindentől egy kicsit elzárkózva, jelen pillanatban úgy érzem, hogy ez lenne számomra a legszebb születésnap, és a legszebb karácsony.”

Fotók: Török Kornél, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb