Közélet

Már megint földrengés volt Horvátországban – nálunk is lehetett érezni

Újabb földrengések voltak Horvátországban, este hat óra után nem sokkal egy 5.3-as, később pedig két kisebb, egy 2.4-es és egy 1.6-os erősségű esemény történt. Az MTI szerint ismét Petrinjához közel volt a 10 kilométer mélyen észlelt rengés epicentruma. Az esetet ismét lehetett érezni Magyarországon, Szegedről egyelőre nem jött hír észlelésről.

EGY NAGYOBB ÉS KÉT KISEBB FÖLDRENGÉS RÁZTA MEG HORVÁTORSZÁGOT

Az MTI a helyi sajtó alapján egy 5.3-as erősségű földrengésről írt, ezt követte két kisebb utórengés:

  • Az elsőt 19:39-kor regisztrálták. Ez 2.4-es erősségű volt, és 5 kilométeres mélységben pattant ki.
  • A másodikat pedig 20:20-kor mérték, ennek epicentruma mindössze egy kilométeres mélységben volt és így elképzelhető, hogy a mindössze 1,6-os erősségű rengés a felszínen jobban érezhető volt. 

A lapjelentések szerint a rengés epicentruma Petrinjától nem messze, Strašnik község közelében volt. Sérültekről, illetve káresetekről egyelőre még nem tudni.

SZEGEDRŐL NEM JÖTT ÉSZLELÉS, MÁS VÁROSOKBÓL ANNÁL INKÁBB

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa, Győri Erzsébet az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint azt mondta, hogy a magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről. Az MTI Zala megyei tudósítója arról számolt be, hogy nagykanizsai otthonukban kilengett a karácsonyfa, az ülőgarnitúra pedig megremegett alatta. Szegedről nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, sőt, Ti sem írtatok nekünk az ügyben – ez utóbbi pedig gyakorlatilag egyenlő azzal, hogy az eset nem volt érezhető a Napfény Városában.

DECEMBER VÉGÉN SZEGEDEN IS LEHETETT ÉREZNI A 6.3-AS FÖLDRENGÉST

Múlt hétfőn és kedden két erősebb – egy 5.2-es, illetve egy 6.3-as erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit. A december 29-én történt esetet Szegeden is rengetegen észleltétek, az olvasói beszámolókhoz kattints erre a cikkünkre:

NE LEGYEN RÁ SZÜKSÉG: SZEGED 365 KISOKOS FÖLDRENGÉS ESETÉRE

Bár az általunk megkérdezett szakértők szerint nagyon minimális az esélye, hogy Magyarországon is bekövetkezzen egy hasonló erejű esemény, biztos ami biztos, érkezzen egy Szeged 365 túlélő-pakk a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Szolgálatának közreműködésével:

Forrás: MTI, Index.hu, 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb