Közélet

Kásler Miklós szerint a vakcina nem pártpolitikai kérdés

A koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán. Kásler Miklós bejegyzésében azt írta: a világjárvány megfékezésének egyetlen módja, hogy a tömeges oltással kialakuljon az emberek immunitása. A lezárásokból, korlátozásokból kiutat jelentő folyamatot ássa alá a különböző vakcinák körüli felelőtlen hangulatkeltés.

A miniszter szerint a közszereplők és politikusok részéről ezeknek a szólamoknak a hangoztatása nem csupán meghökkentő, hanem veszélyes is. Azt írta: orvos-miniszterként elítéli “az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést, a tények relativizálását és a bizalmatlanságot eredményező sejtetéseket”. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már több mint százezer ember, többségében egészségügyi dolgozó, kapott oltóanyagot. A Pfizer és a Moderna vakcinájának uniós beszerzése azonban lassúnak bizonyul, ezért a kormány tárgyalásokat folytat többféle oltóanyag beszerzése tekintetében, ezek a vakcinák viszont csak azt követően lesznek elérhetőek a magyar emberek számára, miután a szakhatóságok megadják a szükséges engedélyeket, amelyek igazolják biztonságosságukat és hatásosságukat.


FORDÍTSUNK HÁTAT A SZIRÉNAHANGOKNAK

Kásler Miklós továbbá így fogalmazott: “majd egy esztendő hősies helytállása, összefogása és embert próbáló korlátozásai után még egy jelentős lépés megtételére van szükség a járvánnyal szemben. Fordítsunk hátat a szirénhangoknak, gondoljunk szeretteinkre, barátainkra és ismerőseinkre, a szabad életünkre, vagyis mindarra, amiért érdemes beoltatni magunkat”.

Az emberi erőforrások minisztere korábban arról beszélt, hogy a járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartják, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz, és nem kell tartani az embereknek attól, hogy megkapják a koronavírus-fertőzést.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb