KözéletSzegedi Arcok

Breaking: Herczeg Tamás távozik a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről

Felmentését kérte a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése alól Herczeg Tamás igazgató, vele együtt Harangozó Gyula művészeti igazgató is távozik posztjáról. “Az önkormányzati cégek és intézmények működését érintő strukturális reform keretében a markáns intézményi kultúrpolitikát az egységes városi stratégia váltja fel, amely már nem az általunk szorgalmazott önállóan működő Szabadérire teszi a hangsúlyt” – írja közleményében az igazgató, aki 14 év után távozik.

Herczeg Tamás közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

“Tájékoztatom a Tisztelt Közönséget és a Kollégákat, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése alól felmentésemet kértem. A munkáltatói jogkör gyakorlójaként a város Polgármestere kérésemet méltányolta, megállapodásunk szerint munkaviszonyom 2021. február 15-ével szűnik meg, közös megegyezéssel.

Szakmai pályafutásom közel 14 éve köt a Játékokhoz, amelyből nyolc szezont Harangozó Gyula művészeti igazgatóval jegyzünk, aki szintén elköszön a Fesztivál vezetésétől.

Hálás vagyok a sorsnak az elmúlt évekért. Valamennyi munkatársamnak köszönettel tartozom, művészileg fontos pillanatokat éltünk át, hazai és világsztárok léptek fel, bemutattunk hét operát köztük a Játékok történetében először Wagner és barokk művet is, számos Broadway musical magyarországi bemutatóját ünnepeltük és otthonra leltek Shakespeare és Moliére drámái is.

Nem volt könnyű időszak, hiszen a Dóm rekonstrukciója, majd a pandémiás helyzet is próbatétel elé állított bennünket. A nehézségeket Nézőink és a Városvezetés bizalmának köszönhetően sikerrel vettük, és bár olykor talán a kelleténél szenvedélyesebben érveltünk, felmentést adhat, hogy mindig közös ügyünket, a Szegedi Szabadtéri Játékok sikerét képviseltük.

Pénzügyileg erős szervezetet adunk át, közel háromszorosára, egymilliárd Ft fölé nőtt vagyonnal és hatszorosára nőtt, 400 millió Ft-ot meghaladó pénzkészlettel.

Az önkormányzati cégek és intézmények működését érintő strukturális reform keretében a markáns intézményi kultúrpolitikát az egységes városi stratégia váltja fel, amely már nem az általunk szorgalmazott önállóan működő Szabadérire teszi a hangsúlyt.
Új korszak kezdődik az életemben, és új korszak a Szabadtéri Játékok életében is. Az utóbbi években az intézményvezetés mellett erőteljesebben foglalkoztat a művészeti oktatás és az alkotói munka, a rendezés is.

Vezetőként elszakadok a Játékoktól, de maradok alkotóként, a Moliére vígjáték rendezőjeként és persze a Játékok lelkes nézőjeként.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb