Közélet

A Cserepes Sori Piac vezetősége szerint vasárnap mégis bezárnak

Ég veled, Cserkó? Papírforma szerint már csak január 31-ig működik Szeged valaha szebb napokat látott, legendás ócskapiaca. Az utóbbi hetekben két álláspont karambolozott egymással, az egyik szerint a kormány 609/2020. (XII.18.) számú rendelete alapján az önkormányzat a veszélyhelyzet végéig nem rakhatja ki a bérlőket, a másik szerint viszont az intézményt üzemeltető cégre a rendelet nem vonatkozik. Rákérdeztünk a piac vezetőségénél, mi az álláspontjuk 5 nappal az ominózus dátum előtt. 

PÁR NAPJA ÍRTUK: MÁR CSAK NAPJAI MARADTAK A CSERKÓNAK

Nem éppen egy szívmelengető sztori, ami a Cserepes Sori Piac bérlőivel történt az elmúlt pár évben: bérleti díj emelések, buszjáratok megszüntetése, parkolódíj-bevezetés, parázs viszony az üzemeltetéssel. A dolog odáig fajult, hogy mára mindössze 34 szerződéses bérlője maradt a valaha virágzó piacnak, velük pedig az önkormányzati tulajdonban lévő Cserepes Sor Piac Kft. január 31. határidővel szerződést is bontott. 

Ha kíváncsi vagy a teljes Cserkó-kálváriára, kart erre a cikkünkre, minden lényeges dolgot összefoglaltunk benne, röviden, érthetően:

Íme a vonatkozó kormányrendelet, amelynek értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró, az állami vagy önkormányzati tulajdonú helyiségre vonatkozó bérleti szerződés a lejárat utolsó napján automatikusan meghosszabbodik:

  • új pályázat kiírása nélkül,
  • a bérlő egyoldalú írásbeli nyilatkozata alapján,
  • egészen a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Bővebben:

RÁKÉRDEZTÜNK AZ ILLETÉKESEKNÉL, MI A HELYZET

Miután ma reggel a szegedi közösségi médiában felröppent a hír, hogy mégis megmenekülhetnek a piac árusai (és velük együtt a családjaik egzisztenciája), rákérdeztünk a piac újdonsült vezetésénél, mi az álláspontjuk. Bár a fent említett kormányrendelet kimondja, hogy a veszélyhelyzet végéig az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérlői kvázi “kirúghatatlanok”, a vezetőség ragaszkodik ahhoz, hogy rájuk a rendelet nem vonatkozik, mivel a bérbeadó nem az önkormányzat, hanem egy cég (amely speciel 91%-ban önkormányzati tulajdonban van). 

A mai napon ezt a választ kaptuk a Cserepes Sori Piac Kft-től (változtatás nélkül közöljük): 

“A mai napon több sajtóorgánumban megjelent híreszteléssel ellentétben a Cserepes Sori Piac 2021. január 31-én végleg bezár.

2020. december 10-én kelt 10/2020. (XII.10.) számú Cserepes Sori Piac Kft. taggyűlési határozatban rögzítette:

A taggyűlés elhatározza a Cserepes sori piac bezárását a bérleti szerződések felmondási idejének lejártával, de legkésőbb 2021. január 31. napjával.

A piac utolsó nyitvatartási napja: 2021.január 31., vasárnap.

2021. február elsejétől a piacra kizárólag a korábban szerződéssel rendelkező bérlők illetve dobozos kereskedők léphetnek be árurakodás és bontás céljából.

2021. február elsejétől vásárló nem léphet be a piac területére.

2021. február elsejétől kizárólag a Gólya utca felöli kapun keresztül közlekedhetnek az arra jogosultak.”

Az illetékeseknél rákérdeztünk, hogy terveznek – e valamiféle B opciót adni a pórul járt bérlőknek, magyarán, biztosítanak-e nekik helyet más, önkormányzati fenntartású piacon, ez utóbbira még nem kaptunk választ. Amint megérkezik, frissíteni fogjuk vele a cikkünket. 

Addig is, íme egy telt házas Szeged 365 fotóriport a Cserkóról, tavaszról. Nem egy Il Bacio di Stile (bár, az is bezárt), de legalább a miénk.

Fotók: Szabó Dávid

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb