Kikapcs

Szeged365 fotóriport: az utolsó szombat a Cserkón

Papírforma szerint holnap véglegesen behajtja kapuit Szeged legendás, egykor (sokkal) szebb napokat látott piaca, a jó öreg Cserkó. Kiugrottunk nosztalgiázni egy nagyot, nomeg megnézni, hogy telik a nem éppen happy ending az önkormányzati bérleményekben dolgozó kisvállalkozókat védő rendelet dacára hamarosan bezáró Cserepes Sori Piacon. Érkezzenek Török Kornél kollégánk nem túl vidám fotói.

APOKALIPSZIS MOST, VÉGKIÁRUSÍTÁS MINDENÜTT

A bezárás melletti fő érv az volt, hogy nagyon kevesen járnak a piacra, ergo veszteséges a működése. A kijelentés a benti, apokaliptikus látványt nyújtó bodega-sorra – miután a bérlők többsége már réges-rég elhagyta a süllyedő hajót a megemelt bérleti költség, a parkolódíj bevezetése, a járatmegszüntetések és az üzemeltetőkkel meglévő nem éppen rózsás viszony miatt – tényleg igaz, a megmaradt kiskereskedők standjain a “végkiárusítás” tábla volt az állandó arculati elem szombat délelőtt. Kint, az ócskapiac részen viszont ma délelőtt is majdnem úgy virágzott a cserkó, mint a 90-es években.

Tömeg nem volt, árusok, vásárlók és élet viszont annál inkább. Vettünk is fillérekért egy használt Tekken Tag Tournament 2-t, az irodában még megvan a régi PS3-unk, amin hétfőtől vígan futni fog – onnantól kezdve minden bevitt kombó egy rövid tisztelgés lesz a jó öreg Cserkó emléke előtt.

Ilyen volt szombat reggel 9 környékén kint:

…és ilyen volt bent:

POCSÉK A BÉRLŐI HANGULAT

…és ebben nincs semmi meglepő. A héten rákérdeztünk a Cserepes Sori Piac Kft-nél, hogy milyen B opciót kínáltak fel azoknak a szegedi kisvállalkozóknak, akiknek Botka László egyszemélyes döntésével vasárnap déltől megszűnik a jövedelemszerzési forrásuk. Ezt a választ kaptuk:

Segítünk kitalálni: semmit. A Fülöp Timi kolléganőnk által megkérdezett árusok szívszorító dolgokat mondtak, volt, aki sírva fakadva adott interjút a Szeged365.hu-nak:

LEMARADTÁL AZ ESEMÉNYEKRŐL? KÉPBE HOZUNK

Évek óta tart a Cserepes Sori Piac bérlőinek kálváriája, a héten felröppent a hír, hogy talán mégis megúszhatják a polgármester által egy személyben eldöntött bezárást, azonban gyorsan jött a hidegzuhany – a 91%-ban önkormányzati tulajdonban lévő cég úgy értelmezi a járványhelyzet alatt a bérlőket védő kormányzati rendeletet, hogy rájuk nem vonatkozik az.

Az utolsó hét eseményei, röviden:

…és az, ami a novemberi döntés óta történt, egy cikkben összefoglalva (mielőtt bárki félreértené a dolgot, a cikket kilenc napja írtuk, sajnos már nincs 10 napja a Cserkónak):

A Cserepes Sori Piac Kft. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint január 31-én, tehát holnap van az utolsó nyitva tartási nap, hétfőtől már csak a bérlők és a dolgozók léphetnek be árurakodás és bontás céljából. Információink szerint a bérlők megmaradt része hétfőn még megpróbál egy utolsó egyeztetésen dűlőre jutni a bezárásról egy személyben döntő Botka Lászlóval, ha ez nem jön össze, demonstrációt szerveznek a városháza elé, a polgármestert pedig feljelentik hűtlen kezelés ügyében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb