Közélet

Kecskemét után Miskolcon sem kell maszkot hordani az utcán, Szegeden egyelőre marad minden

Nem szükséges az utcán maszkot hordani keddtől Miskolcon sem – számolt be róla a Népszava. A Borsod megyei székhelyen az utcán nem, a busz- és villamosmegállókban, a piacokon, a vásártereken, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratának 10 méteres körzetén belül, illetve az egyébként is kötelező más jogszabály által szabályozott zárt terekben továbbra is kötelező a maszkviselés.

Miskolchoz hasonlóan Kecskeméten is enyhítettek, Szegeden egyelőre még biztosan maradnak az érvényben lévő szabályok.

Veres Pál polgármester a döntést azzal indokolta, hogy 2020 november első felében, amikor a szigorú maszkviselési rendelet született több, mint kétszer annyi megbetegedés volt, mint ma, amikor az oltás rövidesen lendületet kap, és december óta a megbetegedési tendencia csökkenő. A városvezető bízik abban, hogy a miskolciak az új, enyhébb szabályokat is be fogják tartani maguk és a város érdekében.

KECSKEMÉTEN HÉTFŐ ÓTA LAZÁBB AZ ÉLET

Az önkormányzat közlése szerint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester pénteken úgy döntött, hogy hétfőtől Kecskemét közterületein csakis az alábbi helyeken kell maszkot hordani:

  • a buszmegállókban,
  • a piacokon és vásártereken
  • a bölcsődék, óvodák, általános iskolák és 9. évfolyam alatt is képzést biztosító középfokú oktatási intézmények bejáratától számított 10 méteres közterületi távolságon belül, ahol az intézményben lévő gyermekekre várakoznak.

SZEGEDEN EGYELŐRE MARAD MINDEN

2020. november 11-től vezették be a kötelező, szabad téri maszkviselést a 10.000 fő feletti településeken, egy extra csavarral: minden érintett városban a polgármester döntheti el, mennyire legyen feltekerve a szigor-potméter. Botka László polgármester a kormányzati döntést követően rögtön, már másnap délben bejelentette, hogy minden közterületen kötelező a maszk Szegeden. 

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN ALAPBÓL LAZÁBB A RENDELET

A korlátozások bevezetésekor minden település más és más döntést hozott, íme, a környékbeli városok szabályozásai, egy csokorban:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb