Szegedi Arcok

Indul a Mindennap csinosan 30 napos kihívás: légy Nő mindig, minden nap – avagy hogyan lépjünk túl a karantén kómán

A lassan elmúlt egy év bezártsága, korlátozásai között sokak élete megváltozott, előtérbe kerültek a home office munkák, és az ember akarva akaratlanul sokkal több időt tölt otthonában. Először még az is előfordulhat, hogy élvezi az ember az otthonlétet, de egy idő után hajlamosak vagyunk belekényelmesedni, hiszen nincs miért kicsinosítani magunkat, melegítőben dolgozunk a számítógép előtt, és a smink is luxus az üres nappali kedvéért. Ezt ellensúlyozva határozta el a szegedi Szűcs Márti, az Eunoia – makeup&style tulajdonosa, hogy elindít egy kampányt, ami arról szólna, hogy kirángassa a hölgyeket a karantén kómából.

Márti ezért március elsejével útjára indítja a Facebook-on a Mindennap csinosan nevezetű 30 napos kihívást, melynek lényege, hogy arra biztatja a kampányhoz csatlakozó hölgyeket, hogy egy hónapon keresztül minden nap, töltsenek fel magukról az erre a célra létrehozott zárt csoportba egy – egy olyan képet, amelyen magukra öltik legcsinosabb ruháikat. Márti elárulta, már a második alkalommal fogja megvalósítani a Mindennap csinosan kihívást: először 14 napos volt a program, és az ötletadó szerint nagyon nagy sikerrel zárult, 20-25 hölgy napi rendszerességgel mindig bemutatta aktuális szettjét a csoport tagjainak.

„Attól, hogy nem mehetünk sehova, attól még legyünk ugyanúgy nők, és öltözzünk fel csinosan. Igaz, hogy nem a ruha teszi az embert, de szerintem mindenki magabiztosabban néz a tükörbe, ha jól érzi magát a bőrében, és ezt a környezete is biztos díjazni fogja.” – árulta el Márti, majd azt is elmesélte, hogy a 14 napos kihívás sikerén felbuzdulva döntött úgy, hogy belevág egy 30 napos kampányba, amelyhez kortól függetlenül várja a csatlakozó hölgyeket.

Márti örömmel számolt be arról, hogy a két hetes kihívás alatt a csoporttagok teljesen összekovácsolódtak, nagyon jó kis közösség alakult ki, ahol a hölgyek véleményezték egymás ruháit, bátorították a másikat, hogy merjen egyedi stílust kialakítani, tanácsokat adtak a másiknak, például arról, kinek, melyik ruhadarab áll jól. Márti sminkesként, és nőként, aki imád öltözködni, hasznos cikkekkel is készül a 30 napos kihívásra, hogy még több segítséget nyújthasson a tagoknak abban, hogy mit hozhatnak ki ruhatárukból, hogy kicsit a komfortos öltözéken túllépve igazi Nőnek érezhessék magukat. A 14 napos kihíváshoz hasonlóan az egy hónapos program keretein belül is lesznek tematikus napok: például volt olyan alkalom, hogy szoknyás képet kellett küldeniük a résztvevőknek, vagy egy elfeledett ruhadarabot kellett magukra ölteniük, vagy viseljenek olyan ruhát, amelyhez valamilyen emlékük fűződik, de volt olyan nap, amikor Márti a hölgyek fesztiválozó szettjére volt kíváncsi.

A március elsejével induló kihíváshoz bárki csatlakozhat a Facebook-on keresztül, hiszen ez nem csak arra lehetőség, hogy bemutasd legszebb ruhadarabjaidat, de öltözködési tanácsokat is kaphatsz, elleshetsz másoktól új divat tippeket, és nem utolsó sorban egy vidám, csajos társaság tagja lehetsz, ahol nyugodtan kibontakozhat egyéniséged. És Márti elöljáróban azt is elárulta a márciusi kihívás kezdete előtt, hogy a tavaszi trendi színek idén a kék, a citromsárga és a korall lesznek, de véleménye szerint a tavasz a virágzásról szól, amikor virágba borul a természet, és ha az évszak színeit magunkra öltjük, azzal nem lőhetünk mellé, mindig divatosak leszünk.

A képeket köszönjük Mártinak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb