Közélet

Újra padlóra kerülhetnek az üzletek, pedig még rendesen észhez sem tértek…

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében további korlátozásokat kell bevezetni, így többek között be kell zárni az üzleteket március 8-tól (hétfőtől) március 22-ig, kivéve az élelmiszerboltokat, a patikákat, a drogériákat és a benzinkutakat. Ezzel a döntéssel viszont padlóra vágjhatják az üzleteket, hiszen még a tavalyi év hatásai is érződnek – írja az Index, ami azt jelenti, hogy a szegedi kereskedők sem garantált, hogy megússzák a mostani helyzetet.

“Persze, a legkevésbé sem jó a helyzet, pláne, hogy az elmúlt egy év hatásai még mindig érződnek, de most mindenkinek az a közös érdeke, hogy javuljon az állapot. A járvány kezelése a legfontosabb, ehhez pedig szükség van a további korlátozásokra, még ha meg is nehezíti a hétköznapokat. Minél előbb túljutunk rajta, annál jobb lesz, de ehhez kell a zárás, ez kényszerű döntés” – mondta az Indexnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Mondta ezt úgy, hogy a negatív trend az új évben is folytatódik és várhatóan most kezdődik a csődhullám. Sorra zárnak be a boltok a plázákban, miközben – a tavaszi időszakkal ellentétben – nincs érvényben felszámolási és végrehajtási moratórium.

A RÉSZLETEKRE MÉG VÁRNI KELL

A részletszabályok még nincsenek kidolgozva, azt az Operatív Törzs hozza nyilvánosságra néhány napon belül. Így az továbbra is kérdéses sokak számára, hogy valóban be kell-e zárni, vagy ugyanúgy nem lesznek látogathatók az üzletek, mint tavasszal. Vámos György szerint ez mellékes, mert a kormány célja, hogy legyenek emberek a boltokban, igaz, foglalkoztatási szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy melyik verzió valósul meg, ezért az OKSZ is azt szeretné, hogy egyértelmű legyen a szabályozás.

EDDIG 10-20 SZÁZALÉKOT ZUHANT A FORGALOM

Ami a nehézségeket illeti, az élelmiszerpiac és a napi cikkek szinten tudtak maradni az elmúlt évben és 2021 januárjában, míg a webáruházak forgalma 41 százalékkal nőtt. Rájuk az a jellemző, hogy elsősorban veszélyhelyzetben emelkedik a forgalmuk, a vásárlók amint tehetik, visszatérnek a hagyományos boltokhoz. Az iparcikkek terén viszont jelentős volt a visszaesés, a boltok forgalma 10-20 százalékkal zuhant a pandémia hatására, és a hagyományos iparcikkes boltok piaca még nem is állt helyre – az újabb korlátozások miatt ez nem is a közeljövőben lesz.

KIESÉS LESZ, DE TÁMOGATÁS IS

“Újabb kiesésekre számíthatnak üzletek, ugyanakkor jelentős különbséget jelent, hogy a tavalyi korlátozásokkal ellentétben, ezúttal támogatást nyújt a kormány bezárás esetén”– adott hangot örömének Vámos György azzal kapcsolatban, hogy kiterjesztik a bértámogatást és adókedvezményt minden olyan területre, amelyet március 8-tól kezdődő bezárás érint, így már nemcsak a szállodák és a vendéglátóipar kap segítséget, hanem a kereskedelmi szektor is.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb