Közélet

Kásler Miklós: Ha az átoltottak részaránya meghaladja a kívánatos értéket, akkor a járvány lecsengőben lesz

“Előre látható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen ismétlődik az, ami Angliában történt” – mondta Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter pénteki videójában arra a felvetésre, hogy 20 ezerrel nőtt az új koronavírusos megbetegedések száma, az előző héthez képest. A miniszter szerint néhány hét, és a járvány visszaszorul.

Kásler szerint a brit mutáns terjedései sebessége majdnem kétszerese az eredeti vírustörzsének, emellett a fiatalabb korosztály éri el, ráadásul a betegség lefolyása is súlyosabb. Ami lényeges különbség a Nagy-Britanniában történtekhez képest, hogy mire ideért a brit törzs, addigra nálunk a miniszter szerint már elindult a tömeges vakcináció. A miniszter továbbá elmondta, hogy amikor az átoltottak részaránya meghaladja a kívánatos értéket, akkor számíthatunk arra, hogy a járvány lecsengőben lesz. Úgy véli, addig csak néhány hét van.

PÉLDAMUTATÓ HELYTÁLLÁS

Azt sajnos nem fejtette ki, hogy mi az az érték, amikor a számok elindulnak lefelé, de Orbán Viktor a pénteki rádióinterjúban azt mondta, akkor indulhat el a lépcsőzetes lazítás a korlátozásokban, ha elértük a 2,5 millió beoltottat. A társadalom döntő többsége Kásler szerint példamutatóan helytáll. A szülőket, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozókat külön kiemelte.

Forrás: HVG

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb