Közélet

Kíváncsi vagy, hogy mikor jöhet össze a 2,5 millió oltás a nyitáshoz? Óvatos becslésekkel, de mutatjuk!

Amikor eléri az átoltottság a 2,5 millió embert, el lehet kezdeni az újraindítást – jelentette be szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök, majd az Index nekiállt és kiszámolta, hogy mikor érhetjük el ezt a bűvös számot, és mikor szabadulhatunk a szorítások alól Szegeden is.

Mint írják, a jelenlegi adatok szerint száz emberre 31,8 oltóanyag jut Magyarországon. Most tekintsünk el attól, hogy „egy hétvége alatt” egymillió embert, vagy hogy húsvétig minden regisztráltat betudnak oltani. Nézzük a számokat, amelyek azt mutatják, hogy összesen

  • az elmúlt két hétben 528 ezer,
  • míg a legutóbbi egy hétben 184 ezer

főt tudtak beoltani a magyar hatóságok. Azaz némi lassulás látszódik, de az kijelenthető, hogy ha ugyanilyen ütemben zajlik az oltás, akkor valamikor április közepére lehet meg a kormányfő által mondott 2,5 millió beoltott. Amenniyben a legutóbbi két hét átlagát nézzük, akkor április 11-én, ha az elmúlt hét napot, akkor április 17-én. Ez akárhogy is nézzük, körülbelül egy hónap.

EGY HÉTIG MÉG MARADNAK A KORLÁTOZÁSOK

A miniszterelnök pénteki bejelentése szerint a jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak. Orbán Viktor pár nappal ezelőtt még arról beszélt, hogy megjósolhatatlan, mikor lesz nyitás. Ha van, aki vállalkozik a nyitás dátumának megjósolására, attól kérjük el a következő heti lottószámokat is – fogalmazott vasárnap a kormányfő.

ÁTOLTOTTSÁG: LAKOSSÁGARÁNYOSAN JÓL ÁLLUNK AZ EU-BAN

Mindenesetre az kijelenthető, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) naponta frissített vakcinakövetője szerint lakosságarányosan Magyarország élen jár az EU-ban, már ami a rendelkezésre álló vakcinákat illeti.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Fernald Belcampo scandal
'Fel a tetejéhez' gomb