Közélet

Így hatott a harmadik hullám a Csongrád-Csanád megyei lakáspiacra

Bár a járvány harmadik hulláma miatt március elején elrendelt szigorítások után csökkent az érdeklődés a Csongrád-Csanád megyei eladó lakóingatlanok iránt, a megtorpanás átmeneti volt: március második hetében már jelentősen, 22 százalékkal nőtt a kereslet az előző héthez képest. Az országos és a megyei lakáspiac pedig erős évre számíthat a mostani kilátások szerint.

Csongrád-Csanád megyében március közepén majdnem 3700 lakóingatlant kínáltak eladásra, a megye legnagyobb ingatlankínálatát felvonultató településein pedig az átlagos négyzetméterár 64-445 ezer forint volt.

A KORLÁTOZÁSOK HATÁSÁRA CSÖKKENT AZ ELADÓ INGATLANOK UTÁNI KERESLET, DE GYORSAN ÚJRA FELÉLÉNKÜLT A PIAC

Megbolygatták az országos, ezen belül a Csongrád-Csanád megyei piacot a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások. Az eladó lakóingatlanok – azaz lakások és házak – iránt érdeklődők száma 20-30 százalékkal csökkent országos szinten a szigorítások bejelentése után az egy héttel korábbihoz viszonyítva, de a következő napokban már élénkülni kezdett a piac – áll az ingatlan.com legújabb elemzésében, amely a Csongrád-Csanád megyei lakáspiaci keresletet és kínálatot ismerteti, egyúttal a megye legnagyobb kínálattal rendelkező településeire jellemző négyzetméterárakat is bemutatja.

ÖSSZESSÉGÉBEN ERŐS ÉV VÁRHATÓ AZ INGATLANPIACON

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az ország minden részén hirtelen óvatossá váltak a lakáskeresők a korlátozások hírére, de a visszaesés átmenetinek tekinthető. A mostani kilátások alapján ez a csökkenés nem befolyásolja jelentősen az országos, ezen belül a Csongrád-Csanád megyei lakáspiac idei teljesítményét. Összességében pedig erős év várható részben az állami lakásprogram és annak idén bevezetett új elemei miatt. A kedvezményes lakásépítési áfa, a csokos lakások illetékmentessége mellett az államilag támogatott hitelek szintén segíthetik a lakáspiaci élénkülést. Az is valószínűsíthető, hogy sokan az idén, a járványhoz köthető bizonytalanság elmúltával fogják pótolni a tavalyi járványhelyzetben elhalasztott vásárlásaikat.”

HA FELÍVELŐ PÁLYÁRA ÁLL A GAZDASÁG, EXTRA LÖKÉST KAP A LAKÁSPIAC

Fontos tényező Balogh László szerint az is, hogy a lakáspiaci kínálatnak és keresletnek még válság időszakokban is van támasza. Például az öröklések miatt mindig bekerülnek a kínálatba újabb lakások a piacon, emellett a gyermekszületések vagy összeköltözések miatt a korábbinál nagyobb lakást vásárlók is megjelennek a piacon. “Ha pedig felívelő pályára áll a gazdaság, akkor extra lökést kap a lakáspiac” – tette hozzá.

Fotó: ingatlan.com

A LEGMAGASABB NÉGYZETMÉTERÁR SZEGEDEN TALÁLHATÓ, A LEGOLCSÓBB KÍNÁLATTAL PEDIG CSANÁDPALOTA RENDELKEZIK

Az ingatlan.com elemzése szerint a szigorítások bejelentése miatt visszaeső kereslet március második hetében az elsőhöz képest jelentősen, 22 százalékkal nőtt. A megyében közel majdnem 3700 lakóingatlant kínáltak eladásra március közepén. A legnagyobb lakáskínálattal rendelkező településeken az eladó használt lakóingatlanok négyzetméterára átlagosan 64-445 ezer forint volt. A legmagasabb négyzetméterár Szegedet jellemezte. Hódmezővásárhelyen a kínálati piacon 253 ezer forint volt ugyanez. A szentesi és makói lakóingatlanok átlagos négyzetméterára pedig 166 ezer, illetve 146 ezer forintra rúgott. A legolcsóbb – jelentősebb kínálattal rendelkező – település Csanádpalota, a maga 64 ezer forintos árával.

Forrás: ingatlan.com

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb