Közélet

Galgóczi Ágnes: már 4 millióan leadták igényüket a vakcinára, jövő héttől már a Johnson & Johnsonéval is oltanak

Magyarországon már hatféle vakcinával fognak oltani jövő héttől (az amerikai Pfizer/BionTech, az amerikai Moderna, a brit–svéd AstraZeneca, az orosz Szputnyik V, a kínai Sinopharm, és az amerikai Johnson & Johnson, Jansen nevű vakcinájával) – jelentette be Galgóczi Ágnes az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője elmondta, hogy már 4 millióan leadták igényüket a vakcinára, ugyanakkor kérte azokat, akik még nem tették meg, de szeretnék az oltást, regisztráljanak.

MARUZSA ZOLTÁN: MINDEN KÉSZEN ÁLL AZ ÓVODÁK ÉS ISKOLÁK ÁPRILIS 19-I NYITÁSÁRA

Minden készen áll az óvodák és az iskolák április 19-i újranyitására – jelentette ki Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Mint mondta, az érettségik minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban azonban már április 19-én. Az érettségik szempontjából fontos kiscsoportos felkészítőket, konzultációkat ugyanakkor továbbra is szervezhetnek a középiskolákban – hangsúlyozta az államtitkár.

GALGÓCZI ÁGNES: JÓL HALAD AZ OLTÁSI PROGRAM

Jól halad az oltási program Magyarországon, már több mint 2,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást –  mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője. Közölte, egymillió 126 ezer embernek már a második oltást is beadták. Az idősek csaknem 90 százaléka már részesült védőoltásban, de nagyon fontos, hogy a járványügyi és higiénés szabályokat továbbra is betartsák – hangsúlyozta. Magyarországon a lakosság átoltottságának aránya 26,7 százalék, amellyel az ország második az Európai Unióban; az EU átlagos átoltottsága 13,8 százalékos – mondta az osztályvezető.

KISS RÓBERT: CSÜTÖRTÖKÖN 615-EN SZEGTÉK MEG A MASZKVISELÉSI SZABÁLYOKAT

A rendőrök 615 emberrel szemben intézkedtek csütörtökön a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – közölte Kiss Róbert, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője. Elmondta, ezzel 48 833-ra nőtt a maszkviselési szabályok megsértése miatt indított intézkedések száma a védelmi intézkedésről szóló kormányrendelet hatályba lépése óta. Ismertetése szerint csütörtökön közterületen 602 emberrel szemben léptek fel, mert nem viseltek maszkot. Tömegközlekedési eszközökön és azok várakozó helyein 13 esetben intézkedtek, míg kereskedelmi üzletekben ilyen nem történt. A rendőr alezredes szólt arról is, hogy a kijárási tilalomra, a közterületi magatartási szabályokra, gyülekezés tilalmára vonatkozó rendelkezések megszegése miatt 173-szor léptek fel.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb