SportSzegedi Arcok

Szeged365 restart: teljes gőzzel nyitnak a szegedi konditermek, egyelőre a védettséggel rendelkezőknek és a versenysportolóknak

Ma végre meglehet a négymillió beoltott és holnaptól felpezsdülhet az élet Szegeden, lagalábbis egyelőre csak annak, aki védettségi igazolvánnyal is rendelkezik. Az újranyitással kapcsolatos cikksorozatunkban most a kondi- és edzőtermeknél kérdeztünk rá, hogy mi a helyzet, ki, mikor nyit (immáron nem csak a versenysportolóknak), és készen állnak-e az edzeni vágyók fogadására.

Mielőtt ennek nekiesünk nézzük, milyen jogszabály vonatkozik most a fitnesztermekre. Mutatjuk: “a 2021.04.29-én megjelent Magyar Közlöny értelmében az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények – a sportrendezvényen való részvétel céljából, vagy a sportrendezvényre való felkészülés céljából – a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportoló tizennyolcadik életévét betöltött személyek és az őket felkészítő sportszakember számára, illetve a koronavírus ellen védett személyek számára is látogathatóak 4 millió beoltottság után.” A négymillió tehát lassan megvan, holnap pedig Orbán Viktor szerint jöhet a nagy nyitás.

FIT WORLD FITNESS

A szegedi Fit World Fitnesz Facebook oldalán már közzé is tette a jó hírt, hogy teljes kapacitásra kapcsolnak és holnaptól, azaz május elsejétől várnak minden sportolni vágyót, aki védettségi igazolvánnyal, vagy versenysportolói igazolással rendelkezik és az eddig befagyasztott bérleteket is újraindítják. Hétköznap 5.30-tól 20.30-ig, hétvégén 7.00-től 19.00-ig várnak mindenkit.

“A terembe érvényes versenyigazolással és sportorvosi igazolással vagy védettséget igazoló okmánnyal lehet tartózkodni, amit minden alkalommal be kell mutatnotok és magatoknál kell tartanotok, valamint továbbra is kérjük, hogy a használt eszközöket fertőtlenítsétek le magatok után” – olvasható továbbá az oldalon.

GYM CLASS

A szegedi Plázában üzemelő Gym Class üzletvezetőit, Hirku Erzsébetet és Tóth Andrást telefonon faggattuk a nyitásról. Megnyugtattak minket, hogy természetesen a hatalmas felújítás után, most már több mint 2000 négyzetméteren várnak minden kedves sportolni, edzeni vágyót szombattól, mégpedig kiemelt figyelmet fordítva a higiéniára.

“Belépéskor lázat mérünk, van kézfertőtlenítő kihelyezve, emellett a gépeink letisztítását továbbra is mindenkinek el kell végeznie használat után. A gépeinket Szegeden egyedülállóan kezeltük a Resysten bevonattal, ami nem engedi meg a kórokozónak, hogy megtapadjon a felületen, tehát várjuk a régi és az új vendégeket sok szeretettel, valamint a versenyre készülő 18 év feletti igazolt sportolók továbbra is látogathatják a termünket” – emelte ki Erzsébet, majd hozzátette, hogy reggel 5:30-tól este 22:00-ig lehet edzeni a Gym Class termében.

GLOBAL FITNESS

A Global Fitness is a Facebookon jelentette be, hogy szombattól startra készen nyitnak az érvényes jogszabályoknak megfelelően. Ezzel kapcsolatban Neu László, üzletvezetőt csíptük el egy-két szóra. László elmondta, hogy nagyon készülnek már, és a versenysportolók mellett holnaptól a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek is igénybe vehetik a fitnesztermet. Természetesen, Ők is kiemelten figyelnek a szabályok betartására.

“Nagyon figyelünk a távolságtartásra és a tisztaságra, ezért például minden második futópad lesz csupán bekapcsolva. Szombattól újult erővel vághat bele mindenki az edzésbe és bízunk benne, hogy aki mèg nem rendelkezik védettségi kártyával, ők is hamarosan jöhetnek” – emelte ki László, és azt is hozzátette, hogy a hét minden napján 5:30-tól 23:00-ig látogatható a fitneszterem, vagyis holnaptól szabad az út, mehetünk ledolgozni az elmúlt nyugis hónapok alatt felszaladt kilókat.

Forrás: Global Fitness Facebook

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb