Szegedi Arcok

Sikeresen zárult az e-hulladékgyűjtési akció: 388-an keresték fel a gyűjtőpontot Szegeden

Sikeresen zárult az az e-hulladékgyűjtési akció, melyet Kothencz János önkormányzati képviselő szervezett Szegeden. Szombat délelőtt folyamán 388-an fordultak meg reggel 8 és 12 óra között az Etelka sori Autós Tanpályán felállított gyűjtőponton és vitték el az otthon feleslegessé vált, elromlott elektromos készülékeiket.

HAGYOMÁNYTEREMTŐ CÉLLAL INDULT A PROGRAM

“Elektronikai hulladékot lehetett a szombati napon leadni, ami egy nagyon fontos hagyományteremtő környezetvédelmi akció, ami úgy látom, hogy nagyon nagy sikert aratott, hiszen folyamatosan jöttek az emberek és éltek ezzel a lehetőséggel. Televíziókat, szórakoztató elektronikai termékeket, konyhai eszközöket, hűtőszekrényeket, mosógépeket hoztak a szegediek. Szeretném, ha minden évben megvalósulhatna ez a program itt, a tarjáni városrészben, hiszen látható, hogy nagy igény van rá”, mondta el Kothencz János.

TÖBBEK KÖZÖTT A MENTŐSZOLGÁLAT MUNKATÁRSAI ÉS KÖRNYEZETTUDATOS CSALÁDOK IS BESZÁLLTAK A GYŰJTÉSBE

Az elsők között érkezett a Mentőszolgálat autója, akik egy mentőautónyi elektronikai hulladékot hoztak! De ellátogattak a környezettudatos szegedi családok is, akik elkerekeztek a gyűjtőpontra a gyerekekkel és nemcsak megnézték, hogyan zajlik egy ilyen gyűjtés, hanem hoztak e-hulladékot is. A délelőtt folyamán folyamatosan érkeztek a szegediek, hogy megváljanak elromlott készülékeiktől. A szervezés gördülékenyen ment, mindössze pár percet vett igénybe a kirakodás és az átvett hulladék szelektálása, amit a Környezetvédelmi Kft. munkatársai végeztek. 

SZINTE MINDEN ÚJRAHASZNOSÍTHATÓ A BEGYŰJTÖTT HULLADÉKBÓL

“A begyűjtött haszontalan hulladékból hasznosat fogunk csinálni, gyakorlatilag teljes egészében hasznosítható az itt begyűjtött hulladék. Egy olyan gépsoron megy majd keresztül, amely kiválogatja a még felhasználható műanyagot, üveget és minimális a hulladéknak azon alkotóeleme, ami ténylegesen eldobásra kerül”, mondta el Jéga-Szabó Ferenc, Multigrade Környezetvédelmi Kft ügyvezetője.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb