Kikapcs

Jótékonykodós szeptember: 11-én közös futást szerveznek a Szegedi Hospice Alapítványért

A Szegedi Hospice Alapítvány immár második alkalommal szervezi
meg jótékonysági futását – többek között – a Szegedi Sport és Fürdők
Kft. támogatásával azért, hogy felhívják a figyelmet a hospice
ellátásban részesülő betegekre és családtagjaikra
– áll a szervezők közleményében.

Mint írják, a hospice a végstádiumú, elsősorban daganatos betegségben szenvedők összetett ellátását jelenti. Az ellátás célja a betegek életminőségének javítása: testi és lelki szenvedéseik enyhítése, fizikai és szellemi aktivitásuk támogatása, valamint a hozzátartozók segítése a betegség és a gyász terheinek viselésében.

3, 6 ÉS 10 KILOMÉTEREN LEHET NEVEZNI

A figyelemfelhívás mellett fontos, hogy a 2. Jótékonysági Futás a Szegedi
Hospice Alapítványért nevezési díjából befolyt összeget a betegellátásban
használja fel az alapítvány, idén a hospice ápolók és gyógytornászok
munkadíjának finanszírozására fordítják. A résztvevők 3, 6 vagy 10 km-t futhatnak az újszegedi Erzsébet liget rekortán futópályáján, vagy 1 km-t sétálhatnak a Liszt Ferenc sétányon. Aki szeptember 11-én nem tud részt venni a rendezvényen, virtuálisan is teljesítheti a választott távot. A rendezvényen kizárólag a portal.szegedsport.hu weboldalon történő
előnevezéssel lehet részt venni. A teljesítőket emlékéremmel jutalmazzák a szervezők.

  • Időpont: 2021. szeptember 11., (szombat) 9.00-16.00.
  • Helyszín: Újszeged, Erzsébet-liget, Liszt Ferenc sétány.
  • Előnevezési határidő: 2021. szeptember 10., 12.00.

Még egy jótékonysági program, ha igazán fittnek érzed magad és még többet futnál:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวบอล
'Fel a tetejéhez' gomb