Szegedi Arcok

Szegedi lett a L’Oréal-UNESCO díj nyertese: Dr. Wilhelm Imola kutatása áttörést hozhat a daganatos áttétek megállításában

Egy év után ismét lett szegedi díjazottja a „L’Oréal-UNESCO A nőkért és a tudományért” elismerésnek. Dr. Wilhelm Imola az agyi áttétek kialakulását és kimenetelének javítását vizsgálja. Kutatásának fókuszában az áll, hogyan jutnak át a rákos sejtek az agy különösen szigorúan őrzött védelmi rendszerén, és milyen módon állíthatóak meg. A kutatónő munkássága hozzájárulhat az agyi áttétes daganatok gyógyulási arányának növeléséhez – olvasható a vállalat közleményében.

A díj magyarországi fennállásának 19. évében Dr. Wilhelm Imola lett a tizedik szegedi kutatónő, akinek a hazai akadémikusokból álló zsűri odaítélte a „L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” elismerést. A díjjal azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő legyen ismert és elismert, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. A 4 000 000 Ft összdíjazású elismerést minden évben két olyan kutatónő kapja, akik területükön előremutató munkát végeznek, ezt szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni.

RENDKÍVÜL FONTOS IMOLA KUTATÁSA

Dr. Wilhelm Imola (Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa) kutatása áttörést hozhat az áttétes, agyi daganatos megbetegedések kimenetelének javításában. Az agyi áttéteket leggyakrabban háromféle daganat típus okozhatja, ezek a tüdőrák, a mellrák és a bőrrák bizonyos fajtái. Az agyban kifejlődő daganatok kezelése azonban sokkal nehezebb, mint más szervekben, mivel a vér-agy gát a terápiás szereket ismeretlennek, tehát veszélyesnek azonosítja, így azok a molekulák sem képesek átjutni a gáton, amelyek felvennék a harcot a kórral. Imola azt vizsgálja, hogy a daganatos sejtek hogyan képesek mégis átlépni a szigorúan őrzött védekező rendszeren és hogyan képesek később túlélni és szaporodni ebben a számukra ellenséges környezetben. Hazánkban évente 100 000 emberre közel 400 új rákos megbetegedés jut, ebből agyi áttétes daganatról kb. 8-15 esetben beszélhetünk, a gyógyulási arány igen alacsony. Éppen ezért fontos Wilhelm Imola munkássága, amelynek eredményeként az agyi sejtek és a daganatos sejtek közötti kommunikáció megismerésével olyan pontokat lehet azonosítani, ahol akár terápiásan is be lehet avatkozni, így magasabb lehet a gyógyulás aránya.

ÖSSZESEN 51 MAGYAR KUTATÓNŐ RÉSZESÜLT AZ ÖSZTÖNDÍJBAN

Az elmúlt 19 évben 51 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig több mint 68 millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. Az alapítók törekvése a díj megalapításakor az volt, hogy a tudománnyal foglalkozó hölgyeket minél többen megismerjék – támogatva ezzel karrierjüket. A külföldön már több mint 20 éves hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan tudós nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve kutatóintézetekben dolgoznak.

EGYEDÜLÁLLÓ A DÍJ A HAZAI KÖZÉLETBEN

A „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj” egyedülálló a hazai közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. A díj kapcsán alakultak már kutatócsoportok, néhány díjazottnak lettek díjazott tanítványai és egy valódi női kutatói közösség alakult ki az országban. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia. A díj nemzetközi szinten is kiemelkedő elismerés, a kutatónők szakmai életében mérföldkőnek számító esemény. Tavaly a 2016 évi díjazottjai, Professzor Emmanuelle Charpentier és Professzor Jennifer A. Doudna Nobel-díjat érdemeltek a genomszerkesztésben forradalminak számító módszer kidolgozásáért.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: jarisakti
  2. Visszajelzés: 꽁머니방
'Fel a tetejéhez' gomb