Közélet

Vasárnap hajnali 3-kor analóg órákat a kézbe, átállítás in-dul!

Bizonyára ismerős sokunknak, hogy mit mondott az öreg bölcs indián, amikor az óraátállítás előnyeit sorolták neki. “Csak a fehér ember képes elhinni, hogy ha a takarója egyik végéből levág egy darabot, amit aztán hozzávarr a másik végéhez, akkor hosszabb lesz a takarója.” Nem vitatkozunk, kedves indián, csak próbáljuk megfejteni a rendelkezés hasznosságát.

Magyarországon 1980 óta október utolsó vasárnapján hajnali 3-kor 2-re állítjuk az órákat. Az óraátállítás célja az volt, hogy a nappalok minél jobban egybeessenek az emberek megszokott ébrenléti idejével, ami átlagosan reggel héttől este tízig tart.

Az óraátállítást három évvel az első olajárrobbanás után, vagyis 1976-ban vezették be Franciaországban.

Úgy vélték és a döntést azzal indokolták, hogy ezzel a manőverrel 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítás is lehetséges.

Az évente kétszeri időszámítást jelenleg kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak.

Az Európai Unióban egységesen alkalmazott óraátállítási módszer azon alapul, hogy a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, amiből adódóan reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást – írja a Mavir közleményében.

Mint megtudtuk, Magyarországon az ország villamosenergia-megtakarítása a tavaszi óraátállításkor mutatható ki, ősszel nem, mértéke pedig a nyári időszámításra való átállást megelőző és követő napok fogyasztási görbéinek összevetése alapján becsülhető.

Ezekből az adatokból évről-évre megállapítható, hogy a módszerrel hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg, azaz közel 40 ezer háztartás éves felhasználását.
Az 1980 óta működő rendszer segítségével eddig mintegy 4000 gigawattóra energiát takarítottunk meg, amely az ország közel 5 heti átlagfogyasztásával egyenlő – állapították meg.

A megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása kapcsán keletkezik.

A vélemények ma már megoszlanak a téli-nyári időszámítás kapcsán, mivel energiafogyasztási szokásaink nagymértékben megváltoztak. A legújabb számítások szerint már nem lehet az óraátállítással energiát megtakarítani.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวบอล
'Fel a tetejéhez' gomb