Közélet

Kötelező maszk a zárt terekben, a védettségi igazolvány szigorúbb használata – a fővárosiak még több korlátozást szeretnének

Hétfőtől, azaz tegnaptól ismét kötelező a maszkviselés a közösségi közlekedési eszközökön, az állomásokon, a megállóhelyeken és a pályaudvarokon, nem csak a fővárosban, hanem bizony Szegeden is. Ezzel az intézkedéssel a budapestiek többsége egyetért, sőt további szigorításokat is támogatna – derül ki a Medián és a 21 Kutatóközpont által elvégzett, ezerfős reprezentatív felmérésből, amelyet október 20. és 22. között készítettek.

Mint kiderült, a válaszadók 82 százaléka támogatja a kötelező maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön, míg a zárt terekben 75 százalék.

LEGINKÁBB AZ OLTOTTAK ÁLLNAK KI A SZIGORÍTÁSOK MELLETT

Azzal már kevésbé értenek egyet a megkérdezettek, hogy az uszodákat, mozikat és más közintézményeket kizárólag védettségi igazolvánnyal lehessen látogatni, a válaszadók 67 százaléka támogatná ezeket a korlátozásokat. Mint kiderült, bár a politikai hovatartozástól függően minimális az eltérés a válaszadók körében, a beoltottak és nem beoltottak között már jelentős a különbség. A felmérésben részt vevők 86 százaléka jelezte, hogy be van oltva koronavírus ellen, 29 százalék pedig már a harmadik adagot is megkapta. Ami az intézkedéseket illeti, a be nem oltottak 56 százaléka támogatja a maszkhasználatot a közösségi közlekedési eszközökön, míg 45 százalék a zárt terekben – a beoltottak körében ez 86 és 80 százalék. Azt viszont még inkább ellenzik, hogy az intézmények látogatását védettségi igazolványhoz kössék, a be nem oltottak 17 százaléka támogatná ezt, míg a beoltottak 75 százaléka.

Forrás: 444.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb