Közélet

Müller Cecília pontot tett a mondat végére, Szegeden is mehetnek az apás szülések

November 1-től életbe lépett a látogatási tilalom az ország valamennyi fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményében, így az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ intézményeiben is, viszont vannak kivételek – erre a napokban Müller Cecília is ráerősített. Az Index által idézett tisztiorvosi dokumentum szerint:

  • továbbra is van lehetőség apás szülésre, ráadásul az apától nem kérhetnek a belépés előtt Covid-tesztet,
  • a kiskorú betegek mellett is ott lehetnek a szüleik,
  • ugyanez érvényes az értelmi fogyatékossággal élő betegekre, mellettük a törvényes képviselőjük is bent lehet,
  • végül pedig, akárcsak a korábbi hullámok alkalmával, úgy most is van néhány helyzet, amely esetben kivételt lehet tenni, ilyen például a végstádiumban lévő betegektől való elbúcsúzás is.

Bár a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) már a korlátozás bevezetésekor is hangsúlyozta, hogy „a szülő nő mellett folyamatosan tartózkodhat egy nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt”, úgy tűnik, hogy az eljárásrendet több kórházban sem tartották be. A zűrzavaros helyzet most azonban véget érhet, Müller Cecília ugyanis minden intézményt tájékoztatott a látogatási tilalom alóli kivételekről, így az apás szülés lehetőségéről is.

Forrás: Index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb