Közélet

Emlékérmét bocsátott ki az MNB a szegedi felsőoktatás centenáriuma alkalmából

Tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szegedi felsőoktatás centenáriuma alkalmából – jelentette be Kandrács Csaba alelnök pénteken.

Az alelnök emlékeztetett arra, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szellemi elődjét, a kolozsvári jezsuita kollégiumot 440 éve alapította Báthory István. A kolozsvári egyetem a trianoni békeszerződést követően került Szegedre, ahol a első tanéve 1921. november 11-én kezdődött el.

AZ ELŐLAPON A KÖZPONTI ÉPÜLET, A HÁTLAPON SZENT-GYÖRGYI ALBERT

A Kereszthury Gábor iparművész tervezte érmék előlapján az SZTE Dugonics téri központi épülete, míg hátlapján az intézmény egykori rektora, Szent-Györgyi Albert portréja és a Nobel-díjas tudós kézjegye, valamint a Szegedi Tudományegyetem – Szent-Györgyi Albert egyeteme felirat látható – mondta Kandrács Csaba. Az emlékérméket bemutató sajtótájékoztatón aláírták a Magyar Nemzeti Bank és a Szegedi Tudományegyetem három évre szóló stratégiai együttműködési megállapodását, amelynek célja a pénzügyi kultúra erősítése, terjesztése, a pénzügyi tudatosság, valamint a nemzeti versenyképesség fejlesztése.

AZ MNB EGYIK LEGFONTOSABB UTÁNPÓTLÁSBÁZISA AZ SZTE

Kandrács Csaba kifejtette, ahhoz, hogy az MNB színvonalasan tudja végezni tevékenységét, magasan képzett szakemberekre van szükség. Az intézmény egyik legfontosabb utánpótlásbázisa az SZTE, különösen a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos területen, mellyel májusban egészült ki az MNB feladatköre. Rovó László rektor úgy fogalmazott, az együttműködés megteremti az alkalmat az MNB gyakorlati tudásának és az egyetem képzési lehetőségeinek összekapcsolására.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb