Közélet

Újra előkerült a Kárász utcai napvitorlák ügye

Péntek reggel ismét összeül Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Városháza Dísztermében, amelynek kapcsán a héten megtartották az előzetes, bizottsági üléseket. Döntöttek a rászoruló szegedi családok karácsonyi ajándékcsomagjairól, a sportegyesületek támogatásáról, a Partfürdő lassan muzeális állapotú családi medencéjének régóta várt felújításáról és előkerült a Kárász utcai napvitorlák ügye is.

MEGVAN, MENNYIBE FOG KERÜLNI A NYÁR VÉGÉRE BEJELENTETT, VÉGÜL BEFUCCSOLT NAPVITORLA-PROJEKT

“Augusztusban napvitorlákat helyeznek ki a szegedi Kárász utca egyik szakaszán, ha a gyalogossávot árnyékoló szerkezet beválik, akkor jövőre a teljes sétálóutcán alkalmazzák ezt a megoldást” – írtuk még júliusban. A pécsi Király utca mintájára megvalósuló elképzelést mi is üdvözöltük, azonban furcsa volt, hogy pont a nyár végére valósítanák meg azt (Hello, Előválasztás 2021!). A dologból végül nem lett semmi, a napvitorlás projektet bejelentő zöld város tanácsnok, egyben a fent említett ellenzéki előválasztás győztese (Csongrád-Csanád, II-es VK) Mihálik Edvin az ajánlatot adó cégre hárította a dolgot, mint írta, a vállalkozás nem tudta időre beszerezni azt a speciális anyagot, amire a napvitorlákhoz szükség lenne.

A keddi bizottsági ülésen döntöttek a költségvetés módosításáról, ebből az derült ki, hogy 15 millió forintba fog kerülni a Kárász utcai napvitorlák tervezése és telepítése. A kihelyezés dátumaként a vállalkozói szerződésben 2022 április 1-ét határozták meg, tehát a 2022-es Országgyűlési Választásokra már pont árnyékos lesz a sétálóutcánk.

FELÚJÍTJÁK A PARTFÜRDŐ CSALÁDI MEDENCÉJÉT

Lassan már azt hittük, az elhagyatott Csongrád-Csanád megyei épületeket felderítő Urbex365 blogunk következő helyszíne lesz, azonban a bizottsági ülésen úgy döntöttek, 20 millió forintból korszerűsítik az Újszegedi Partfürdő családi medencéjét. Ezzel párhuzamosan, az Anna Fürdőben az élményzuhanyzót és pincében lévő szerkezeti elemeket újítják majd fel.

KARÁCSONYI JÓTÉKONYKODÁS, TÁMOGATÁSOK

Szerdán összeült a foglalkoztatási, szociális és sportbizottság is, akik többek között 2109 tartós élelmiszercsomag kiosztásáról döntöttek. Az utóbbiakat olyan szegedi családok kaphatják majd, akik szociális vagy egészségügyi okokból rászorulnak, a listájuk összeállítását többek között a Senior Centerre, a Fészek Nagycsaládosok Egyesületére és egyéb civil szervezetekre bízzák. A kiszállítás december első napjaiban lesz.

Szintén tegnap döntöttek négy sportegyesület támogatásáról, konkrétan ezekről:

  • Szegedi Röplabda Sportegyesület: 10 millió Ft,
  • Szegedi Tekézők Sportegyesülete: 13 millió Ft,
  • Szegedi Vízisport Egyesület: 40 millió Ft,
  • Szegedi Női Vízilabda Egyesület: 10 millió Ft.

A cikkünk bevezetőjében említett közgyűlés péntek reggel 9-kor kezdődik, az eseményről live stream és élő szöveges tudósítás formájában is jövünk majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb