Szegedi Arcok

Tram-trainspotting: az ország túlsó végéből is érkeztek vasútrajongók a hajnali indulásra

Hajnal 3 óra 31 perckor utasokkal zsúfolásig tömve gurult ki Hódmezővásárhely nagyállomásról az első menetrend szerinti tram-train járat, a közlekedéstörténeti esemény az ország más részeiről is vonzotta a műfaj rajongóit.

A fotót Majó-Petri Zoltántól, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatójától kaptuk, a hajnalban lőtt képen a középen álló közismert szegedi menedzser mellett két olyan fiatalember mosolyog, akik csakis a tram-train kedvéért keltek útra az éjszaka kellős közepén,

  • az egyik srác Gyöngyösről,
  • a másik Vecsésről.

Mint Majó-Petri Zoltántól megtudtuk, a “tram-train turista” páros egyik tagja álláskereső, a másik pedig pék, azonban jelenleg mindketten villamosvezető képzésen vesznek részt, a két fiatalember terve, hogy a jövőben csakis a saját szenvedélyüknek fognak majd élni. A hajnali forgatagban (rengetegen voltunk a vásárhelyi nagyállomáson) egyébként olyan vendégel is találkoztunk, aki egy Veszprém melletti kistelepülésről érkezett megnézni a kék-sárga csodát.

Köszönjük szépen a fotót Majó-Petri Zoltánnak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb