KözéletSmart SzegedVideo365

Szeged365 live: elindult a tram-train, élőben a start!

Egy kávé, két kávé, három kávé… na jó, kezdhetünk! Történelmi pillanatok részesei lehetünk, indul a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train, vele együtt pedig a Szeged365 másfél éves történetének legkorábban ellőtt élő közvetítése.

TÖRTÉNELMI PILLANATOK, HAJNAL 3:31-KOR

2021.11.29., hajnal három óra huszonvalahányperc. Hódmezővásárhelyen, a nagyállomáson ácsorgunk, annyian vagyunk, mint az oroszok. A tram-train indulásra kész, az ajtó előtt Lázár János, a projekt kormánybiztosa és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter üdvözli az első utasokat, a placcon újságírók és leendő utasok tucatjai, tényleg meglepően sokan vagyunk, maszkot fel!

JÖHETNEK A POLITIKAI POTYAUTASOK

Lázár János arról beszél, 15 év munkája áll mögöttünk, 80 milliárd forintba került a beruházás, 12 Stadler jármű fogja szolgálni Szeged és Hódmezővásárhely polgárait, a két város centruma pedig mindössze 35 perc távolságra kerül egymástól. “50 ezer megtett kilométer áll mögöttünk, a járművek jól szerepeltek. A kormány döntése értelmében április közepéig ingyenes az utazás” – jelenetette ki a kormánybiztos, majd nevetve hozzátette, jöhetnek a potyautasok, sőt, a politikai potyautasok is, akik majd megpróbálnak úgy csinálni, mintha az ő érdemük lenne a tram-train.

VIDÉKEN ÉLNI JÓ, MONDTA LÁZÁR JÁNOS, MAJD FELPATTANT A TRAM-TRAINRE

A teátrális elemektől mentes, elég lazára sikerült beszédben Lázár köszönetet mondott a két város lakóinak, a kormánynak és az Európai Bizottságnak a nagyvonalú támogatásért. “Minden rendes politikus célja az, hogy jobbá tegye ezt az országot” – magyarázta, majd azt mondta, a lényeg, hogy Magyarország Kelet-Közép Európa egyik legjobb helye legyen és az, hogy megmutassuk, hogy vidéken élni jó.

A két politikus gondolatai, nomeg a vásárhelyi indulás, 03:31-kor:

…majd az érkezés Szeged-Nagyállomásra, papírforma szerint 04:24-kor, a valóságban 1-2 perccel később:

A reggeli órákban aftermovie-val és részletes beszámolóval is érkezünk majd.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: ruay
'Fel a tetejéhez' gomb