Smart SzegedSzegedi Arcok

Ég veled kellemetlen szag! 2023 év végére elkészülhet a Holt-Tisza rehabilitációja – interjú Kozák Péterrel, az ATIVIZIG igazgatójával

Már nem kell olyan sokat várni, lassan fellélegezhetnek a gyálarétiek és Klebelsberg-telepiek, hiszen megvan a pontos dátum, előreláthatólag 2023 év végére elkészül a Holt – Tisza rehabilitációja! Nem lesz többé orrfacsaró bűz, nem lesz többé lehangoló látványa a szegediek által oly szeretett Tiszának! Hogy a projekt során milyen munkálatokat hajtottak végre az ATIVIZIG szakemberei és még mi következik, arról Dr. Kozák Péterrel, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójával beszélgettünk.

Az igazgató elmondta, az elmúlt év során igen jelentős eredményeket tudtak elérni a projekt pilot, kármentesítési szakaszában. Nagy feladatuk volt, hogy terepi körülmények között kerüljön kalibrálásra és meghatározásra az a technológia, mellyel a szennyezett iszap megtisztítható, illetve olyan állapotba hozható, hogy utána már a környezet számára, az ott élők részére ne jelentsen környezeti kockázatot.

A HATÓSÁGOK JÓVÁHAGYÁSÁVAL VÉGREHAJTHATÓ A TELJES FEKETE VIZET ÉRINTŐ KÁRMENTESÍTÉSI MUNKÁLATOK KIVITELEZÉSE

A pilot projekt keretében körülbelül 1000 köbméternyi iszapot termeltek ki a holtág különböző részeiből, azért, hogy reprezentatív körülmények között lehessen a kezelési eljárásokat vizsgálni. Ezek eredményeképpen meghatározásra került az a technológia, amellyel a leghatékonyabban és a legkisebb környezeti terhelés mellett végre lehet hajtani a szennyezett iszap megtisztítását. Ez alapján kidolgozásra került az úgynevezett beavatkozási terv, ami a kiviteli munkák alapjául szolgál. Ez alapján pedig a hatóságok jóváhagyásával végrehajtható a teljes fekete vizet érintő kármentesítési munkálatok kivitelezése.

A FENNMARADÓ SZENNYEZETT ISZAP KEZELÉSÉRE A FEKETE VÍZ MEDRÉBEN KERÜL MAJD SOR

A beavatkozás során a szennyezett iszap egy része, melynek szennyezettsége a legmagasabb, hidromechanizációs kitermelést és víztelenítést követően veszélyes hulladékként kerül kezelőhöz elszállításra a területről. Ez az iszapmennyiség – víztelenítés előtti térfogata – mintegy 23 000 m3.

A pilot során ugyanakkor eldőlt, hogy a fennmaradó szennyezett iszap kezelésére nem fognak a szakemberek egyéb területet igénybe venni, arra a fekete víz medrében kerül majd sor, oly módon, hogy a holtág egy része elzárásra kerül, ott megfelelő műszaki védelemmel kialakításra kerül a kezelő tér. A holtág vízelvezetési feladatait, funkcióit elemezve kiderült, hogy a kitermelt és megtisztított iszap végleges elhelyezésére a fekete víz északi részén, a szennyvíztisztító környezetében, a mederben jelölnek ki területet, figyelembe véve, hogy a belvizek elvezetésénél ne okozzon problémát.

JANUÁR 12-IG VÁRJÁK AZ AJÁNLATOKAT A KÖZBESZERZÉSRE

Ezen dokumentációk alapján a közbeszerzési eljárás jelenleg folyamatban van, az ajánlattételi határidő január 12-e lesz. A sikeres közbeszerzési eljárást lezáróan 2022 tavaszán megindulhat a kármentesítési eljárás, melynek befejezési határideje 2023 vége.

2022 TAVASZÁN MEGKEZDŐDHETNEK A KIVITELEZÉSI MUNKÁLATOK, AMELYEK VÁRHATÓAN 2023 ÉV VÉGÉIG TARTANAK

“Tehát az idei év eseményeit tekintve a gyálai Holt-Tisza környezeti kármentesítési munkálataival ismét közelebb kerültünk a probléma megoldásához, amelyekhez az utolsó hiányzó hatósági engedélyek is beszerzésre kerültek. A pilot program során a szükséges technológia vizsgálat alá került. Ennek eredményei megfelelőek lettek, és így a beavatkozási terv is jóváhagyásra került, aminek köszönhetően megkezdődhetett a közbeszerzési eljárás. Annak lezárultával bízunk benne, hogy 2022 tavaszán megindulhatnak a kivitelezési munkálatok is” – összegezte a projektet Kozák Péter.

Hallgasd meg a teljes beszélgetést Kozák Péterrel, az ATIVIZIG igazgatójával, amelyből még többet megtudhatsz a projektről!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb