Sport

Lélegeztetőgépre került az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter

Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal – értesült a Magyar Nemzet, mint írják, az 51 éves, a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.

A lap november 23-án telefonon kereste interjú-ügyben Csollány Szilvesztert, ekkor azt mondta, hogy örömmel áll a rendelkezésükre, de egy hét türelmet kér, mert gyengélkedik. Múlt hétfőn csak sms-ben reagált a megkeresésre, azt üzente, hogy továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került. Ma már nem válaszolt, délután pedig arról értesült a Magyar Nemzet, hogy a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerző tornász súlyos állapotban van kórházban. A Magyar Nemzet szerint először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.

A Magyar Tornaszövetség megkeresésre azt válaszolta, hogy a Csollány Szilveszter állapotával kapcsolatos információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb