Kikapcs

Mégis lesz adventi gyertyagyújtás a Dóm téren: Szegedre érkezik a Betlehemi Békeláng

Bár a szegedi fogadalmi templom lépcsői elé kihelyezett adventi óriáskoszorú az idén – a járványhelyzetre hivatkozva – magányosan áll, teljesen nem kell lemondanunk a közösségi gyertyagyújtásról, amely most hétvégén igazán különleges köntösben várja a szegedieket a fogadalmi templomban. Mint a Csongrád-Csanád Egyházmegyétől megtudtuk, a szombaton 18 órakor kezdődő szentmise keretében érkezik a Betlehemi Békeláng a szegedi Székesegyházba. A kis cserkészcsapat által hozott lánggal gyújtják meg a Dóm adventi koszorújának 4. gyertyáját.

AZ ONLINE TÉRBE KÖLTÖZTETTÉK A SZEGEDI KARÁCSONYI HETEK ÖSSZNÉPI GYERTYAGYÚJTÁSAIT

Mielőtt még bárki megkavarodna a játékos címadásunk kapcsán: bent, a szegedi fogadalmi templomban természetesen eddig is megtartották az adventi gyertyagyújtásokat, az önkormányzati programtörlés természetesen csakis a kinti, a Szegedi Karácsonyi Hetek keretében tervezett vasárnap délutáni programokra vonatkozott. Az utóbbiakat pótolandó, az előző három hétben:

  • Botka László polgármester,
  • Knezevich Viktor pro urbe díjas ex-BP vezér,
  • és Szabó Sándor országgyűlési képviselő online gyújtották meg a város adventi gyertyáját, az utóbbi karakterrel egy kicsit “országgyűlési választások jönnek” szagúvá téve az egyébként meghitt(nek szánt) eseményt. Most vasárnap egyébként Szeged díszpolgára, Karikó Katalin következik.

EGY IGAZI ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS, POLITIKAI MARKETING-MENTESEN

2021. december 18-án, szombaton, a 18 órakor kezdődő szentmise keretében érkezik a Betlehemi Békeláng a Székesegyházba – adta hírül az egyházmegye. Mint közleményükben írták, ezt követően egy fél órás közös gitáros éneklés lesz az Eleven Tűz zenekarral, 19 órától, akik a mise alatt is gondoskodnak a zenei kíséretről. 

Aki szeretné a lángot otthonába vinni, a Dómból megteheti, karácsonyig a szentmisék előtt és után. 

1986 ÓTA ÁPOLJÁK A BETLEHEMI LÁNG KEZDEMÉNYEZÉST

A „Betlehemi Láng” kezdeményezése 1986-ban az osztrák fővárosból indult. Évről évre egy-egy gyermek elindul Ausztriából Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban található örökmécsesből lángot vegyen. Ezt azután az osztrák televízió és légitársaság segítségével Bécsbe szállítják, ahol az Osztrák Cserkészszövetség által szervezett ökumenikus istentiszteleten veszik át a környező országok cserkészei. Ők azután saját országukba szállítják.

A Magyarországra szánt lángot idén is – a tavalyi évhez hasonlóan –, a járványhelyzet miatt, a burgenlandi cserkészek adták át az osztrák-magyar határon, Hegyeshalomnál.

A magyar cserkészek segítségével nemcsak hazánkba, de a Kárpát-medence számos magyar és nem magyar közösségéhez is eljut a Betlehemi Békeláng és vele a béke, a barátság valamint az összetartozás üzenete. Több településen, számos templomban ezzel a lánggal gyújtják meg az adventi koszorú 4. gyertyáját. 2021-ben a Láng aktív részvételre hív a “Vess békét – arass igazságot” mottó jegyében.

A Betlehemi Láng mindenkihez szól – írja a Csongrád-Csanádi Egyházmegye. Megtanít arra, hogy a békét, ugyanúgy ahogy a lángot, embertől emberig kell továbbadni. A láng a karácsony szellemiségét szimbolizálja. Mutatja az utat, ahogy a csillag mutatta a pásztoroknak Jézus Krisztus születésekor. Óvni, táplálni kell, hogy ne aludjon ki, ahogy a békét és a szeretetet is az emberi szívekben. 

A tökéletességhez már csak egy kis hósesés szükségeltetik, időjárás, esetleg… csatlakozol hozzánk?

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb