Közélet

Tovább göngyölődik az Agóra ügye: Chovanecz Kata szerint az új vezető nem rendelkezik a megfelelő szakmai tapasztalattal és végzettséggel

“Álláspontunk szerint a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatói posztjára kinevezett személy nem rendelkezik a pályázati kiírásnak megfelelő szakmai tapasztalattal és végzettséggel sem” – indokolta Chovanecz Kata, a Fidesz-KDNP képviselője, miért kezdeményezték a pénteken reggel 8 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlés összehívását.

A képviselőnő kérdésünkre elmondta, a tavaly decemberi közgyűlés keretein belül született meg a döntés arról, hogy 2022 februárjától Balázs Csaba, Siklós egykori alpolgármestere, a Siklósi Várszínház volt vezetője válthatja Orbán Hedviget a Szent-Györgyi Albert Agóra élén. A szegedi Fidesz képviselőinek azonban aggályai támadtak a pályázati kiírással, illetve magával az eljárással kapcsolatban, amelyeket a holnapi rendkívüli közgyűlés keretein belül szeretnének átbeszélni a képviselőkkel.

A SZEGEDI FIDESZ -KDNP KÉPVISELŐI NEM TARTJÁK INDOKOLTNAK ORBÁN HEDVIG LEVÁLTÁSÁT

Chovanecz Kata szerint a jelenleg regnáló igazgatónő, Orbán Hedvig munkájával szemben eddig semmilyen kritika nem merült fel, és tevékenységét láthatóan közmegelégedéssel végezte, ezért nem látják indokát a váltásnak, amit szakmai szempontból sem tartanak megalapozottnak. Az új pályázó ugyanis kulturális örökség tanulmányok mesterképzési szakán szerzett diplomát, amivel gyakorlatilag könyvtárak külön gyűjteményeiben, vagy levéltárakban, múzeumokban helyezkedhet el vezetőként, de közművelődési intézményben nem.

AZ AGÓRA VEZETŐJEKÉNT AZ EDDIGI TAPASZTALATAIVAL SZEMBEN TELJESEN ÚJ FELADATOKKAL KELLENE BALÁZS CSABÁNAK MEGKÜZDENIE

“Mi a kezdetek óta vitatjuk, hogy a poszt betöltésére Balázs Csaba lenne a legalkalmasabb, hiszen ő a Siklósi Várszínház volt vezetőjeként előadó művészeti tevékenységet folytatott, körülbelül úgy, mint a Szegedi Szabadtéri, viszont az Agóra egy közművelődési intézmény, ahol teljesen más jellegű munkákkal, feladatokkal kell majd megküzdenie. Ehhez a munkához azon túl, hogy helyismerete sincsen, szakmai tapasztalata sincs véleményünk szerint” – mondta el Chovanecz Kata.

A KÖZGYŰLÉS A MEGSZOKOTTAKKAL ELLENTÉTBEN NEM A VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN LESZ

Tehát a péntek reggeli közgyűlésen ezeknek az aggályoknak szeretne a képviselőnő hangot adni és megoldást találni rájuk. Ami furcsa, hogy a közgyűlés a megszokottakkal ellentétben nem a díszteremben, hanem a Széchenyi tér 11. alatti földszinti tárgyalóban lesz.

“Picit szkeptikus vagyok, mert a szürke épületben egy pici teremben lesz majd a közgyűlés, ahol az élő közvetítés sem lesz biztosítva. Aggódom, amennyiben megjelenünk mindannyian, az összes képviselő és a polgármester is, hogyan fogunk oda beférni egyáltalán. Ráadásul mivel nyílt ülés lesz, érdeklődők is jöhetnek. Aggályos számomra, hogyan fog ez a gyakorlatban kinézni” – nyilatkozta a képviselőnő, majd elárulta, azt várják ettől a közgyűléstől, hogy a határozatot, amit decemberben hoztak, hatályon kívül helyezzék, és mivel mindösszesen egy érvényes pályázat érkezett be, arról kellene dönteni, hogy elfogadják-e, és amennyiben a közgyűlés többsége úgy dönt, hogy nem, akkor egy új pályázat kiírása válik szükségessé.

A JELÖLT PÁLYÁZATÁT EGYSZER MÁR VISSZAVONTA, MAJD A VISSZAVONÁST IS VISSZAVONTA

Chovanecz Kata szerint azon túl, hogy a pályázati kiírásnak nem felel meg a végzettsége és a szakmai gyakorlata alapján sem Balázs Csaba, a vezetői készségei is kérdésesek. A képviselőnő elmondta, a jelölt pályázatát november elején adta be, majd azt egy hónapon belül vissza is vonta, végül pedig a visszavonást is visszavonta.

CHOVANECZ KATA: EMBERILEG IS ÚGY ÉRZEM, NEM ALKALMAS A POZÍCIÓ BETÖLTÉSÉRE

“Ez a döntésképtelenség nem feltétlenül előny egy vezetőnek. Ráadásul Balázs Csaba kezdetben még zárt ülésen kérte pályázatának megtárgyalását, majd amikor megkezdődött a zárt ülés a kulturális bizottságban, akkor homlokegyenest az ellenkezőjét, egy nyílt ülést akart kérni, amit akkor már nem tudtunk neki biztosítani. Ezen képességek és kompetenciák hiányában nem tartom őt alkalmasnak erre a vezetői pozícióra. Arról nem beszélve, hogy amikor ő a visszavonás visszavonását megtette, akkor erről telefonon értesítette a szegedi önkormányzatot, majd a december elsején megírt levelet Harkányban, nem e-mailben küldte el, ami 2 perc lett volna, hanem autóba ült és másnap lehozta Szegedre és személyesen adta be. Ez a döntés nem volt se költséghatékony, se időhatékony, ezért emberileg is a pályázattól függetlenül úgy érzem, hogy ő nem alkalmas erre a pozícióra” – összegezte aggályait Chovanecz Kata.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb