Szegedi Arcok

Ha valamit igazán szeret az ember, feltöltődik benne – a szegedi hegedűvirtuóz, Haluska Lara elnyerte a MOL Tehetségtámogató Program támogatását

Haluska Lara Jázmin mindössze 12 éves, de rendkívüli tehetségét már mondhatni az egész világ csodálja. A szegedi hegedűvirtuóz csak a nyáron 17 külföldi nemzetközi versenyen vett részt, a hegedülés mellett zeneszerzőként is megmérettette magát, sőt meghívást kapott Amerikába, Oroszországba, Spanyolországba és Svájcba. Idén januárban pedig elnyerte a MOL Tehetségtámogató Program támogatását. Az ifjú művésszel ennek kapcsán beszélgettünk.

LARA KOMOLY SIKEREKET TUDHAT MÁR MAGA MÖGÖTT

Lara az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola ének tagozatának tanulója, az iskolai kórus szólistája és a tanári zenekarban is rendszeresen fellép. Öt éve játszik választott hangszerén, és már komoly sikereket tudhat magáénak. A Virtuózok V4+ különdíjasaként, számos koncerten elkápráztatta már közönségét, amelyeken többek között Miklósa Erika és Bogányi Gergely is fellépett. A Virtuózok Kamaraegyüttes szólistájaként is többször állt a színpadon és külön öröm Lara számára, hogy nemrég a szintén szegedi Balázs-Piri Somával játszhatott duettet.

AZ IFJÚ MŰVÉSZ EGY MESTERVONÓT SZERETNE A MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ PROGRAM SEGÍTSÉGÉVEL

Lara elmondta számunkra, a MOL Tehetségtámogató Program támogatásával egy úgynevezett mestervonót szeretne vásárolni hegedűjéhez. “Egy zenésznek nagyon fontos, hogy jó hangszere legyen. A legjobban egy jó minőségű vonót szeretnék, ezért konkrétan arra is pályáztam. Nagyon megtisztelő számomra, hogy érdemesnek találtak rá és örülök, hogy díjaztak” – mondta el az ifjú virtuóz, ahogy azt is elárulta, a szakértő zsűri az eddig elért versenyeredményei alapján választotta ki a pályázat nyerteseit.

Lara a Virtuózok Kamaraegyüttessel

A HEGEDŰVIRTUÓZ A LEGNAGYOBB MESTEREKTŐL TANUL

Lara arról is beszámolt, hogy az elmúlt félévben igen mozgalmasak voltak a mindennapjai. Sikeresen felvételizett a budapesti Tóth Aladár Zeneiskolába, ahol az idei tanévtől meg is kezdte tanulmányait. Mint elmondta, most a tanulásra és a technikájának a fejlesztésére koncentrál. “A nyáron nagyon sok kurzuson voltam. Többek között a Tóth Aladár Zeneiskola zenetanáránál, Ácsné Szily Évánál, Szecsődi Ferenc és Arben Kadesha hegedűművészeknél. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy találkozhattam és beszélgethettem Joshua Bell-el, aki egy nagyon fontos szereplője a mai hegedűoktatásnak, mert bámulatos a technikája, ahogy játszik” – mesélte el Lara, ahogy azt is, általában a kurzusokon és a koncerteken a fellépő híres művészek technikáját figyeli, amiből nagyon sok tapasztalatot gyűjthet.

HA VALAMIT IGAZÁN SZERET AZ EMBER, FELTÖLTŐDIK BENNE

Lara mindennapjai a hegedülés körül forognak. Nincs olyan nap, hogy ne gyakorolna, miközben a hét első felében Szegeden jár iskolába, a második felében pedig Budapesten. A fiatal tehetség elmondta, ha valamit igazán szeret az ember, az feltölti energiával, és ő ezt érzi a hegedülés közben, felüdülés számára, ha a hangszerén játszhat.

LARA MINDEN VÁGYA, HOGY SAJÁT MESTERHANGSZERE LEGYEN

Az ifjú virtuóz szeme előtt most két nagy cél lebeg: egyrészt szeretné a technikáját a lehető legjobban fejleszteni és minden vágya, hogy legyen saját mesterhangszere. A MOL Tehetségtámogató Programnak köszönhetően Lara hamarosan az új mestervonójával keltheti életre hegedűjét, ami mellé a későbbiekben egy mesterhegedűt is szeretne.

A képeket köszönjük szépen Larának és édesanyjának, Andinak!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: penis envy mushrooms
'Fel a tetejéhez' gomb